Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.105.a/3)
1953-09-17
fogunk behivni.Amit elkezdtünk a második konferencia előtt most ie folytatjuk. 3ol i elvtárs Felvetette, hogy az osztály titkárok mi'rt nem foglalkoznak az iskolásokkal. Itt mi is hibásak vagyunk,a Választmánynak volt egy határozata, hog ezt végretudjuk hajtani megkellett volna nézni.Felve tódott, hog az üzemi pár tszerveaetek az oktatás állásét tárgyalják e. Mi nem tu*unk képet adni a halig tókról, megtárgyalták ugyan az elvtársak amikor a Pártbizottság kiküldte, hog nekik megkell tárgyalni./ hallgatók összetételének javitá-áv? 1 kellene foglalkozniok s pártszervezeteknek. A z esti iskolán elmondták, hog mennyire nincsenek felkészülve az elvtér jf k.Kértük a Pártszervezetek titkárait, hog ellenőrizzék e propagandisták felkészülését. Felosztották ugyan az elvtárnak egymás között a hallgatókat, de nem ellenörzik,hog hogyan készülnek fel. Az hiszem, ebben az évben az oktatást sokkal jobban előkészítettük mind ebaig. Leszögeztük,hogy mit akarunk elvé^zeni, megadtuk 5o üzemnek a kerületben lebontva. Jobban ellenőri:.zük. Tudjuk teljesíteni a K.v. h: tározatét,hogv. 4o-6o rt-ban tanuljanak az elvtársak. Kriza elvtárs a Díszre vonatkozóan kérdezet, 23fo főt válogattak ki 405 fő elmeríidásuk van. Vsn egy pár nagyüzem ahol el vannak marsává a Disz hallgatók kiválogatásával. A B.V.K.-bán az egyik elvtárs felszólalt,hog nem jál folyik a kiválogatás, mert nem akarnak jö ni a politikai körre. területen minden évben legtöbb helyen csak alapfokú oktatás volt. As oktatási munkának van e lebecsülése. Ez olyan kérdésben is megmutatkozik hogy van egy pár üzemünk ahol még nincs me± minden propagandista • Az Orionbí n is v. neg példa, tudják, hog nem elég a propagandista és nem foglalkoznak úgy ez elvtársekkal, hogy ezen {javítsanak. Ez ezt mutatja, hogy e pártszervezetek nemtu^ák,hogy milyen szükség van arra, hogy éberek legyenek ez előkészítő munkában. Sokszor csak az agit-prop titkár , de inkább az oktatási felelős nyakába van sózva ez az e©ész kérdés. Ugyanaz van a Villamos KébeÍgyárban,de döntően t Radiátorgyárban is. Ez olyan kérdésben is megmct tkozik, hog van eg pár üzemünk ahol még most sincs megfelelő propag'r.diste. A Pártmunkás Könyvtárral kapcsolatban megbeszéltük, hog készítőének egy tervet, hogy olyan elvtársikkal foglalkoznak akik egyik vég másik oktatási formába vannak beoszt ve. Azt hiszem az iskolát rajtam kivül s-nki nem ellenőrizte. Tartottak ez elvtársak előeaést, -de ellenőrizni nem ellenőrizték. Tóth elvtárs kérdezi, hog milyen egyéb segítséget adunk az oktatás élőké szitás éhez. Igs;;a van a Tóth elvtárunak, hpgy sokkel nagyobb segítségt nyújtottunk a kiválog- tásnál. ^z elég sokszor felvetődött nálunk, hog a párt és Tömeg szer veze tek osziál-yénak munkatársai felvetették, hog akkor mit csinálunk, m. nk ha ők elvégzik a mi munkánkat- A propagmdiriák összetételéről csináltunk mi annakidején eg statisztikát. Majd megfogom mutatni. Az a k'rtíéot, ho y felvetődött n Kőbányai Zománc bán, hog Valaki politikai g? zdapágta nra szeretne menni, m6rt hí vonta egyszer van, én azt hiszem, hogy Osíb? i elvtárs ezt eg/ kicsit eltúlozta. Egy alapszervben vetődött fel és Csabai elvtárs az összes üzemekre vonatkoztatta. C z i n elvt.nő. Az ÜEemben nálunk 6o %-a lett kiválasztva e tagságnak. Propagandisták is biztosítva vannak részben az esti iskolán, részben az egészm pos iskolán lettek kiképezve. Az elvtársak nagytésze már vehetett onferenciét• De eg propagandista hiányzik. Politikai Gazdaságtan I. évf. indul és 8B elvtárs aki javasolva lett most ment el 5 hónapos iskolára. A Diaz oktatással kapcsolatban van komoly problémánk. Ug állunk, hogy fi Jicz veze tőséget újból kell válás tani. jabaela’om lenne, ahol megengedhető üzemen belül a konferenciákon a nyitó fc'rTsek alkalmazása. Nagon sok esetben ug jönnek el be elvt árer-k.hog nem készülnek fel. A délutáni szakmánybán főként < z elmúlt évben r«z elvt 'rsak előző héten kétszer voltak okt táson. E'tfŐn éo a hét véJn Pénteken, másodszor. Kész vettek az elvtársak sokkal, Jobb volt a megelentó és fel is készültek sz elvtársak.-3-I