Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1956 (HU BFL XXXV.104.a/3)

1956-05-25

r rá,. n Mire a bizal-d a feladatokat a csoport tagjainak elmondja, márcaak jelszavak lesznek, minden politikai tartalom nélkül. Hogy a munkán javitani tudjunk, ezért nézzük meg, hogy a pártszervezetek mennyire gazdái a területnek, milyen önállóan dolgoznak. Elsősorban a hibás vezetisi módszereken kell változtatni, pártszervezeteinknek érdemes azzal foglalkozni, hogy milyen problémáik vannak a dolgozóknak. A pártszervezetek a bürokrácia elleni harcba na gyobb szenvedélyei vessék bele magukat. A pártszervezetek azokkal a problémákkal foglalkozzanak, amelyek a dolgozó tömegeket foglalkoztatják. A pártbizalniak vannak letközvetlenebb kapcsolatban az emberekkel, ők látják legközvetlenebbül azokat a nibákat, amelyek a dolgozókat érintik. Ezt ők sokszor fal­vetik, de a felső szervek nem megfelelően veszik ezt figyelembe. Sokszor olyan kérdések mellett kell kiállniok, amelyeknek helytelenségét ők saját maguk is érzik, és nam ártanak azzal egyet. Amit még szeretne felvetni: Évek őta kialakult egy olyan vezetési rendszer, hogy felsőbb szervek az aktíváikkal vannak szoros kapcsolatban,- Budapesti a kerületekkel, kerületek az üzemi alapszervekkel stb. * ezért nem a legképzettebb elvtársak vesznek részt az emberek nevelésében. 0 Több közvetlen kapcsolatot kell találni a felsőbb vezetőknek az üzemi dolgozókká^. A vezetőknek közelebb kell lenni a tömegekhez, hogy a pártosoportvezetők alatt megszilárduljon a talaj. Ezt kívánta elmon­dani a vezetéssel kapcsolatban, de ezt jobban vizsgálat tárgyává kellene tenni, csak a pártvezetési munka vizsgálatával, illetve meg­javításával lehet a pártcsoportmunkát megjavítani. A pártmegbizatások sokszor formálisak. Nem rövid lejáratú pértmeg­­bizatást adnak, hanem olyant, amire azt is lehet mondani hogy van, de azt is hogy nincs. A pártmegbizatás lényegében az a kapocs, amely összeköti a pártvezatőkat a párttagokkal, pártszervezeteink nem teszik elég színessé, érdekessé a pártmegbizatásokat. Választással kapcsolatban javasolja; 1./ A választásokat julius 1-től kezdjék meg. Érajék el, hogy a pártcsoportok munkáját először a veze­tőségek feldolgozzák. Ezt a feldolgozást lényegében annak kellene ^ követni, hogy a júniusi taggyűléseken megtárgyalnák a pártcsoport munkát• 2./ A választásoknál mint alapvető elvet a demokratizmust biztosítani. Ezért azt javasolja, hogy az alapszervi vezetők se közvetlenül, se közvetve ne tegyenek javaslatot a bizalmira. Jó politikai munkával biztosítani lehetne, hogy megfelelő, jólképzett embereket válasszanak pártcsoportbizalmianak. pontos dolog, amit felvet a jolent ás is, hogy a jól dolgozó pártcso­portok munkájának tapasztalatait elterjesszék. yégh elvt ár 8: ütemtervvel, kapcsolatban az a véleménye, hogy más tervet' kellene kidolgozni, mert e-szerint t-öbb mint 200 ellenőrre is szükség lenne. Nemes elvtárs: önállóan hozták igy a jelent óst a párt Vb. elé. Még most sem érett meg benne, hogy nagy hibát követtek e el. 6 hónappal eaaLőtt lett tárgyalva a páxtcsoport munka. Azóta nemsok változás történt. Valóban lelőhetett volna irni a pártoaoportok feladatait. Helyesnek tartja Méhes eivtárs felvetését, hogy az októberi határozatok helyesek voltak e? Véleménye szerint nem a határozatokban volt a hiba, hanem a határozatok végrehajtásában. Bár a mai feladatok a határozatok­nak más formában való felvetését követelik meg. A statisztika sok kérdésre választ ad. Ebből sok mindenre tudunk kö­vetkeztetni. pl. a pártbizalmiak többsége alapfokon tanul, - ha tanul. Igen hiányos a politikai képzettség mellett a szakmai képzettsége is a bizalmiaknak. c : ■ ' ■ i vtó:.-..:.--. 1. „ -ra --.v —.ff - _______________| ____.____________________________ ' ' .. . ■■■■•_ . N • * ■■■' - 1 — -te y

Next

/
Oldalképek
Tartalom