Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.103.a/2)

1955-11-12

. ' ' ' -2-talatsk azt bizonyítják, hegy erről nem igen beszéltek. Ezétt hang­súlyoztak most ki. azonban nemcsak a politikai eredményekről akarunk beszélni. Az agitució tartalmát 21.-ig terveztük elkészíteni. Javaslom, hogy a népnevelő és pártbizalmiak együttes tanácskozásit összevontan tartsák meg, A vezetőség választó taggyűlések időpontja: a tagsággal a vezetőség választás kérdéséről a decemberi taggyűléseken beszélünk, amelyek 5-10. között lesznek megtartva, hogy novemberben is lesz-e azt még nem tudjuk. Vigyázni kell, hogy ne ütközzenek egymással az értekez­letek, Az a javaslatom, hogy tegyék át az elvtársak a decemberi ter­melési értekezleteket - vagy a követtező hétre, vagy az 5.-át megelő­ző hétre, . A G;anz kérése, hogy 21.-után tarthassák a vezetőségválasztást - ezt véleményem szerint meg lehet oldani. Az ütemezésben ehelyett más szer­vezetet hozunk előbbre. A küldöttek számának megadási határidejét a Budapesti P.V.B. december l,~re dolgozza ki. Csak ezután tudjuk mi is megadni a pártszervezetek­nek - kb, december 5-10-ig. A V.B, a kerülethez tartozó pártszervezetek titkárainak javaslatát rt tárgyalja meg. Az üzemi hivatali P.B.V.K-hez tartozó titkárok javas-1 latat nem tárgyalja. A statisztikára vonatkozólag: a K.V. és a Budapesti P.V.B. határozata nem foglalkozik külön azzal, hogy milyen arányú legyen a statisztika. Helyes tartani az előző statisztikához az arányokat most is, A DISZ. titkárok beválasztásáról a határozat külön nem beszól, termé­szetes, hogy ahol a DISZ, titkár párttag és a vezetőség 5» vagy 5-nól több tagú ott be lehet választani, A K.V. határozata és a mi tervezetünk is összhangban van a fegyveres alakulatok pártvezetőségeinek választásával. A P.B.K. beszámolóinak vázlatát csoportosan - az azonos jellegeknek megfelelően - vitatjuk meg. Vita: Szendrődi elvtárs: A 2. oldalon lévő anyaggal kapcsolatban: Helyes az az előterjesztés amit ad arról, hogy a legutóbbi vezetősógválasztásnál tó mik. voltak a tapasztalatok. Azonban a hiányosság az, hogy ezek általá­nosít, A. titkári értekezleten szükséges néhány konkrét ténnyel alátámas tani. Helyes lenne ha a taggyűlésen való részvétel kérdéséről is beszél nénk. Szükséges lenne felvetni, hogy a legutóbbi vezetőségválasztásnál milyen eredményt értünk el a pártdemokrácia érvényesítése érdekében. Foglalkozni kellene a vezetői,égválasztás óta történt fluktuációval , Vannak alysn tapasztalatok, hogy a titkárok felvetik T"bár volna már meg a vezetősógválaöztás és ón ne lennék titkár," A >4* oldalon be kel­lene venni ; ólvezik-e a dolgozók bizalmát, követik-e a dolgozók stb. A mostani vezetőségválasztásnál növelni kell a műszakiak arányát, a hivatalokban, intézményekben, a tudományos kutató munkával foglalkozó emberek arányát* A vezetőségválasztás ütemtervével kapc.solatbn; miért vannak a nagyüze­mek az első csoportban a választásnál ? Miért nem a kisebb üzemekben kezdik meg, amikor a nagyüzemeknél sokkal több feladat van ezzel kap­csolatból. Szeretném, ha a MÁVAG-ban a pártértekezletet február 2®-ra - tehetnénk. A 7. oldal 14. pántja azt mondja, hogy a PTO meghatározna a küldöttek számát. Javaslom, hogy ezt a PVB határozza meg. A 16. pontnál tegyük oda, hogy a decentralizált pártszervezetek jóváhagyásának kivitelével!. Javaslom, szükséges lerögzíteni, hogy milyen létszámhoz, hány tagú ve­zetőségei kell választani. Az össze vezetőségválasztás tapasztalata azt mutatta, hogy a pártérte­­lcezéeten uzsonnát adtak, A párttitkárok már most felvetik, hagy ezzel kapcsolatban milyen álláspontot foglaljanak el. Helyes lesz kiegészíteni a tervezetet a tömegszervezetek feladatának megszabásával. fi. ————————1111 ■ 11 ■ ■' ■■ Ti________ vi I

Next

/
Oldalképek
Tartalom