Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.103.a/2)

1953-12-04

t r- 10 -J : i Általános jelenségként mondható, hogy a Főv* Tanács irányítja közvetlenül az osztályok munkáját. A helyi pártszervezetek nem hivták még a feladatok megbeszélésre ás igy nem is lehet helyes ós jé a pártszervezet irányi tó munkája. Ehhez még hozzájárult áz is, hogy a pártvezetőság és a dolgozók közötti együttműködés laza volt. A VB. nem számoltatta be az osztályvezetőket egy-egy jelentés elkászifc­­tésénél a dolgozók véleményeit és bírálatait figyelmen kivül hagyták. A Tanácstagok passzivitása a legtöbb esetben abból adódik, hogy az üzemi pártszervezetek nem tekintik pártmunkának a Tanács-tagi munkáig nem szive sen veszik, ha az elvtársak a Tanácshoz jönnek dolgozni, ós nem is biz­tosítanak időt a tanács-tagi munka elvégezésére. Azok az elvtársak, akik végeztek munkát, a túlterhelés miatt elkedvetlenédtek, mert 3-4 helyen is kellett beszámolót tartani. I Rák elvtárs; A tanács anyagának elkészítésénél, tapasztaltuk, hogy xsgalsjc nagyon sok olyan embert került be a Tanács apparátusába akiknek egyáltalán nem szabadna lenni tanácstaghak. Vannak olyan hibák amiért elsősorban a Pártbizottság a felelős, mint pl. a káder kérdések, mert tehetetlenül néztük ós nem foglalkoztunk a Tanács aktiválttal. így történhetett meg , hogy az üzemi párttitkárok k tó hagy tők, hogy kikapcsolódjanak azok az elvtársak a mufrkából akiket nem sokkal ezelőtt ők választottak meg. Javaslom, hogy a 3. pontban , hogy a tanács munkába javasolt elvtár sakat mentesítsük miniben más munkától. Söjtöri elvtárs: A jelentésben felvetett dolgokkal és a határozati javas­latokkal egyetértek, azonban úgy látom, hogy a jelentás a tapasztalatoknak csak egy részét hozta a választmány elé* Hogy a Tanács munkájában elkövetett hibákért felelős a Pártbizottság és a pártválasztmány, ez igy van, de ezzel kissé elvettük az anyagnak az ólét, hogy a Tanács h hibáit nem elég élesen mutatjuk meg.N Én az egészségügyi részleg munkáját néztem meg, s bzxík el kell mondani, hogy az egészségügyi vonal eléggé el van hanyagolva, az osztály dolgozói sem látják a kerület lakosságának ezzel kapcsolatos problémáit, csak az egyes részletkérdéseket ismerik. A kormányprogramra lebecsülését lá­tom abban, hogy a VB. az egészségügyi részleg munkáját még nem vizsgálta tó meg* Másik kérdés a káderekkel való foglalkozás. Élesebben meg kellett volna mutatni itt a tapasztalt hibákat. A Tanácstagok maguk is felvetették, hogy nem foglalkozott velük senki. Meg kell találni a megfelelő u-tat, amivel a Tanács munkáját meg tudjuk javitani, mert eddig nem volt meg a megfelelő segitsógnyujtás. Selmeczi elvtárs: iff 1951 óta vagyok aTanácsnál, de nem foglalkozott ve­lem sem senki úgy sem, mint a pártválasztmány tagjával. A Pártbizottság nem segítette a Tanács ParteterveZetét, bár többszőr fordultunk hozzá, hogy baj van, A pártszervezet részéről megindított egye akciók szemben találták magukat a reakcióval,a kispolgári eleitek miatt. Ha a kerületi Pártbizottság úgy fog a Tanáccsal foglalkozni ahogy azt az legutóbbi időben tette, akkor rá jön, ogy s zlyos hibák vannak a Tanácsnál. Pl. a Tanács rövid fennállása óta 9 alapszecvi titkárt kellett leváltani, illetve kicserélni. Ha a PáetbizoTíság egyes osztályai a Tanác megfelelő osztályaival szoros kapesolatot tart, az eredményesen fog jelen kezni a munkáikban. A pártnak kelj. segíteni, hogy a kerületi Tanács mint állam hatalmi szén? megkapja azokat a jogokat amivel rendelkeznie kell. Ma még sok eset ben telne tét lenek -vagyunk, mert nincs meg a megfelelő hatalmunk* Mészáros elvtárs: Úgy látom, hogy ez a jelentás hűen visszatükrözi a Párt' bizottság káderekkel való foglalkozását ós olyan éle sen veti fel a kér­dést, amint az a valóságnak megfelel. j ■ ■ . th_______________ . 1 a® ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom