Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.103.a/2)
1953-12-04
r $-11-, .fi-G V. fi' ' ■ ■ • I Ebben a jelentésben a pártválasztmány beismerte, hogy nem töltötte b,é szerepét. Amikor az anyag megszabja a Pártválasztmány és pártbizottság feladatait, helyesnek tartanám megszabni a Tanácsnál dolgozók föiadafcait is, s ezt a jelentés nem tartalmazza. A kispolgári elemek behatolásáért nemcsak a Pártbizottság, hanem a Tanács munkatársai ás Barabás elvtársnő is felelős. ITt fel kell vetni az óberság kérdését is. A Tanácsban elburjánzott bürokratizmusról beszélt Rák elvtárs, de azt nem mondta el, hogy sem ő, sem a többiek nem sokatb tettek annak érdeé kében, hogy ezen javítsanak, A Tanács helytelen irányú munkájáért nem csak a kér. Pártválasztmány ós ! PB. a felelős, hanem a Tanács VB is felelős. A javaslat 8. pontját ki kell egészíteni azzal, amit Szabó elvtársnő mondott az Állandó Bizottságok ős osztályok együttmükódésóvel kapcsolatit bán, ezt feltétlenül figyelembe kell venni. A Tanács ér!esitse időben a feladatokról a helyi pártszervezet vezetőségét mert ha ezt továbbra is elmulasztják, akkor hiába került nagyüzemi munkás párttitkár a pártszervezet élére. , Mindazokat a hibákat, amelyeket a KV. felvetett, itt a tanács munkájában is megtalálhatjuk. Úgy gondolom, hogy a lo pontból álló javaslat sok segítséget fog adni a hibák kijavításában, de elsősorban a Tanács I tó munkáját fogja megváltoztatni . Kuti elv tár snő: Selmeezi elvtárs elmondotta, hogy rövid idő alatt 9 párttitkér’t váltottak le a Tanácsnál, ez azt is jelenti, hogy mindig a kispol* gári, reakciós elemek győztek. Többet kellett Volna segíteni az elvtársakat, igy Kuti elvtársnőt is. Cél az, hogy a Tanács munkáját népszerűsítsük, de eddig ennek érdekében nem sokat tettünk.Ha a Tanács népszerűségét meg akarja szerezni ós meg akarja tartani, akkor a dolgozók kéréseivel figyelmesebben kell foglalkoznia. Bognár elv társ: Az anyagban és a vitában is felvető-dött, h Tanács és a Pál. tbizottság felelőssége a hibákért. Valóban meg kell állapítani, hogy a Pártbizottság nem kellő-en segítette a Tanács munkáját. Visontai elvtársnő megbeszélte ugyan velünk a fontosabb problémákat, de lényeges ez változást ezután sem hozott magával. A súrlódások oka az volt, hogy Kuti elvtársnő modora nagyon rossz volt • Elbeszélgettünk az elvtársnővel, de ezután sem változatott modorán, A kér. Pártbizottság hosszú időn keresztül nem foglalkozott a Tanács munkájával, azonba*n az utóbbi két hónap alatt komoly segítséget adott munkánk elvégézéséhez. A felszólaló elvtársak elmondották, hogy akadályozza a Tahács munkáját az is, hogy a pártszervezetekben nem tekintik Pártmunkánka a Tanácstagi munkát. Ez igy is van, ezt több helyen tapasztaltuk, pedig errs a Budapesti Pártbizottság már hozott határozatot. A kér. Pártbizottságnak tudatosítani kellene a pártszervezeteknél ezt a határozatot, A tanácstagok passzivitását az is okozza, hogy a kér. Tanács nem tudja megoldani az egyes problémákat, mert nincs hozzá gazdasági alapja, s ebben a Főv. Tanács nem segit, tgy a Tanács-tagok beszámolóiban tett Ígéretek csak üres Ígéretek maradnak, eszel rontják a Tanács ós a saját maguk tekintélyét*a dolgozók előtt. Hiba az is, hogy az-ÁB-k tagjai csupán adminisztárciós munkára kénytelenek szorítkozni, Ezen a téren van ugyan változás, de még nem elég. Amióta Kiss elvtárs kijár a Tanácshoz azóta lényeges javulás mutatkozik a munkánkban. Javasolnám, hogy a kertilti Választmány vitassa a Tanács munkáját egy későbbi időpontban újra. Takács elvtáas: A KV. határozatának végrehajtása azt a feladatot adta hogy a párt irányitó munkáját javitauk meg. Ennek a választmányi ülésnek is ez a célja. A kerületi Pártbizottságok közül sokan tárgyalték már a Tanácsok munkáját /? ______ . r. ' T - —