Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.100.a/3)
1954-09-10
r t *- 2 -dolgozó nép életében bekövetkezett. Tanácsainkban a dolgoz^ nép legjöbbs iái, annak képviselői foglalnak helyet, ezzel is bizonyítva, hogy nálunk minden hatalom s. dolgozd népé. * Igen szemléltetően mutatja az államhatalom jellegének megváltozását a Fővárosi Tövényhatóság és a Budapesti Városi Tanács tagjainak * összetétele közötti Külembseg. A Főv. Törvényhatóság tagjai kozott 1942-ben 3 arisztokrata /gróf, báré, herceg/, 3 földbirtokos, 13 nagyiparos, 15 vállalati, illetve bankigazgató, 6 miniszter /aktiv és nyug; aijas/, 5o kormányfőtanácsos, császári és királyi kamarás, 7 "vitéz"," : 26 ügyvéd 5 kereskedő stb. volt. Munkás viszont egyetlen egy sem szerepeit a tagok között. Ezzel szemben ma a Budapesti Városi Tanács VB. elnöke vft'lt Ganzgyári esztergályos. A tanácstagok 60,8 '%-a munkás, 4 %-a eh1 ~7} paraszt. Emellett jelentős számban / 25.5 %/ helyet foglalnak közöttük az értelmiség /főleg müszaki/és a dolgozó kisemberek képviselői is, Olyan nevek szerepelnek'a tanácstagok között, mint Muszka Imre kiváló tó sztahanovista esztergályos és sokan mások. Az V.kerületi Tanács összetétele is tükrözi, hogy a Tanács a kerület dolgoz*" t és lakóit képviseli. Ki ne emlékeznea múlt "elöljáróságaira", amelyek a kizsákmányoló rendszert képviselték, ar. lyek előtt a dolgozó embert megalázták, nem vették ember számba. Fővárosunk viszonylatában is elmondhatjuk azt -amit Nagy Imre elvtárs a kongresszusi beszámolójában tanácsainkra általában mondott-, hogy "...a dolgozó tömegek bevonultak a hatalom sáncaiba és az államigazgatás tevékeny részeseivé, az országépités irányítóivá váltak. Ez a változás történelmi jelentőségű az egosz magyar nép, de legfőképpen munkásosztályunk és dolgozó parasztságunk életében." A tanácsoknak -s igy a Fővárosi Tanácsnak is- legfontosabb feladata a dolgozók anyagi és kulturális szükségletei lehető legteljesebb” /--v kielégítésének biztosítása, a lakosság bevonása az államhatalom és államigazgatás munkájába. Ha minden területen nem is tudott a Fővárosi l Tanács -és általában Tanácsain1?- a rohamos fejlődéssel lépést tartani." és időnként egyes szükségleti cikkek, szolgáltatások terén hiány mutatkozott, megállapítható, nogy az elmúlt évek alatt csaknem minden terű" leterí javulás következett ne. A tanács -munkájában meglévő hibák ellenére- hatalmas feladatokat oldott meg, döntő jelentősege volt fővárosunk gazdasági, politikai és kulturális fejlődésében, j Agitációnk során bátran támaszkodhatunk azokra, az eredményekre, nelyokét a fővárosi és a kerületi tanács elértek. í 195o-őta. a tanácsok megválasztása óta renőfoivül sokat fejlődött a mi fővárosunk is. A Budapesti Városi Tanács gazdasági tevékenységének nagyságára jellemző, hogy a népgazdaság különböző ágaiba, tartozó több mint 3oo vállalat, 121.ooo dolgozóval működik a fővaros többmint' l,7oo.ooo lnkósa szükséglet ének kielégítése érdekében. Mig 195o-bc-n 1 8 ipari vállalat és 18o szövetkezet működött, addig ma IGo vállalat és 326 ipari szövetkezet, továbbá 18.996 uj kisiparos közel 5 milliárd ; frt. értékű termékkel és ipari szolgáltatással /mosás, fodrászat stb./" í járul hozzá a lakosság jobb ellátásához. A tanács kezelésében lévő kiskereskedelmi üzletek száma 195o-bcn 1.8o4 volt. Ezzel szemben 1954 első félév végén már 4.824 üzlet ált a vásárlók rendelkezésére. A tanács irányítása alatti kiskereskedelmi vállalatok áruforgalma 4 év l i 1 y l I