Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.100.a/3)

1950-12-29

p n Kisné elvtársnő ugy gondolja, hogy a javaslatba .ellene szerepelnie,- hogjr a DISz hogyan kapcsolódják bele a terjesztésbe. - Szükséges© "hogy a kampány során foglalkozzanak a Sz.N. Baráti Körök kiszé ositeé sével, mivel sokan vannak még akiknek nehezebben megy az olvabás s a körökön keresztül jobban tájékozódhatnak az eseményekről. Imriné elvtársnő elmondja, hogy szükséges, hogy most foglalkozzunk a Szabad iíép terjesztésével, most a Kongresszus előkészítésénél, mert az ellenség igen felhasználja a sajtó lebecsülését. Az utóbbi időben 10.000-el csökkent az előfizetők száma. Helyes ahogy felvetették az elvtársak, hogy a 3000-es többlet kevés és ezt emelni kell. Igaza van ~omokosné olvtársnőnek abban, hogy a kampány kifejezés nem megfelelő, mert összefügg a mindennapi munkával, a Kongresszus­sal stb. Igaz az is, hogy a Dloz-el külön kell foglalkozni ebben a munkában is és külön konkrét feladatokat kell nekik adni. Ahhoz, hogy az előfizetők számát 5000-ol tudják emelni fontos, hogy fog­lalkozzanak vele a mai titkári értekezleten és az ifjúsági szer­vezeten keresztül is. Kalocsai elvtárs elismeri, hogy a 3000 tényleg kevésnek látszik, de nem vé­­to letlen, hogy a Budapesti Pártbizottság keretnek 3000-es irányszá­mot adott meg, mert a kerületben 30.000 előfizető van. Általában a hivatalokban 90 © az előfizetők száma. A nyomdákban, építkezéseken és a lakóterületen van lemaradás így ezeknek a behozására kell tőre kedni. László elvtárs felvetette a munkáslevelezés hiányosságát, ho­lott benne van a jelentésben. A 3zabad Nép Baráti körök általában jól mennek, az építkezéseken gyengék, de ezen javitani fognYk. Kü­lön fognak foglalkozni a Baráti kör vezetőkkel kisebb csoportokban és megtanítják őket az újságolvasásra. Az agitáció szerves része a Szabad Nép kampány és hiba, hogy nem hozták ki konkrétan a DISz feladatát. Az elképzelésük az, hogy a 8 körzetben felállítanak sát­­; rakat, ahol árusítás is lesz, itt a DISz biztosítja a hangulatot és résztveszenek a népnevelő munkában is. Saját vonalukon a Szabad Ifjúság terjesztésével is foglalkoznak ennek a kampánynak az alap­­j án. Kovács elvtárs jónak tariga az ütemtervet, különösen helyesen van feldolgoz­­to va, hogy hogyan mutatkozik meg, mint sz rves része a Kongresszus előkészítő munkája, a Pol. Biz, határozatának felhasználása. He­lyes az a feltevés, hogy ki kell szélesíteni a Szabad Nép bar'ti köröket, de fel kell készülni arra, hogy a vita során jé és érde­mes problémák merüljenek fel. A megadott 3000-es szám a minimális é3 ezt akármennyire lehet emelni. Jelentős dolog, hogy foglalkoz­nak a Baráti kör vezetőkkel és útmutatást adnak nekik, szükséges volna azonban meghatározni, hogy hány és mely helyeken kívánják ezt megtenni. Határozat: Az agitációs alosztály a szervezeti és politikai előkészítés ál­lásáról a kampány megindulása előtti PB ülésen tegyen szóbeli bejelentést. IV. Kovács elvtárs szóbelileg beszámol a Kongresszus, illetve konferencia elő­készületeiről. A kerületi konferenciára 359 küldött jön 215 alapszervből. Ebből 233 férfi, 118 nő, melyekből 109 ifi. Szoc. összetétel szempontjából 247 munkás, 60 értelmiségi és 44 alkalmazotti és egyéb származású vesz részt. A küldöttek számához viszonyítva 1/3 lesz meghívva tanácskozási joggal, kiket azokból az alapszervekből hívtunk meg, ahova nem tudtunk küldöttet biztosítani, ez kb. 120 személy. l c__________________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom