Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.100.a/3)
1950-10-20
f-TM* _ 7 z\ I r nevelőket a kutyának mutatták be. Ezeken kivül ia van komoly ellenséges megnyilvánulás, liogy sok a bezárt ajtó. Egyik körzetben 15Ö lakás van, ahol mindig zárva van az ajtó. Ezeket meg keli nézni és helytelen a körzetnek az a megállapitása, hogy ezek a zárt ajtók a népnevelők lakásai. Ezeket a zárt ajtós lakásokat súlypontként fogjuk kezelni. Megmutatkozott az ellenséges megnyilávnulás a zavarkeltésben is. A lakógyűléseket ugy zavarták meg, hogy más időpontot jelentettek be, mint kellett volna. Ebben hibás az ágit.- prop. osztály, aki nem jól szervezte meg a lakógyűléseket. Gok előadó volt, aki nem ment el megtartani a lakógyűléseket. Aki előre lemondta annak száma 14, de a 400 lakógyűlésből igen sok nem lett megtartva, hz ágit.-prop. osztály még nem volt képes arra, hogy megállapítsa, hogy kik voltak azok, akik nem jelentek meg éa igy még nem l tudtunk mi sem utánanézni. - Az agitáció minősége már jobb, mint ahogy jobbak a jelentések is. - A szavazatszedő bizottságok kioktatása tegnap I már megtörtént. Kidolgozva a p fontos ütemtervet, szükséges, hogy e héten | még összehívjuk a választási iroda vezetőit. Hiányosság van még a futárszolgálat megszervezésében, de ezt még ki tudjuk javitani. A szervezeti előkészületekkel megvagyunk, de hiányzik még az ellenőrzés, a szavazóhelységek megtekintése, amit most PB. ülés után fogunk megtenni. Komoly hiba van a szavazatszedő bizottságok elnökeinek összeállításánál. Vannak to köztük 70 éves öregek, tehetetlenek és feltételezhető, hogy pártmunkát sem végeznek, holott ezeknek a legerősebbnek és legjobbaknak kellene lenni. Ezeket megnézzük, hogy ki javasolta és minek alapján. Hiányosságok vannak még a szavazó helységekkel. A tanács egyszerűen megmondta a szavazatszedő bizottságok elnökeinek, hogy ők felelősek, hogy meglegyen minden, de nekünk is meg kell nézni, hogy minden rendben legyen. Tisztázni keli, hogy a helységben lehet-e feliratút tenni, mert úsépai ta. náoselnök kijelentette, hogy nem szabad, C3ak képet és dekorációt. Véle-i ménye szerint lehet felirat, de ezt még meg kell kérdezni. Felvetődött ' áz elvtársak részéről, hegy milyen eredmény várhaté. Véleménye szerint ; várható, hogy a lakosságnak 98 Z leszavaz és ennek 96 % a Népfrontra szavaz. Tavaly 99.3 Z szavazott és 98.7 Z a Népfrontra, de ennyit most nem várhatunk, mert akik távol vannak azok nem szavazhatnak, tehát nehézségek vannak. Ezért az eredményért is nekünk komolyan meg kell dolgozni. | A körzetekben is csináltak igy előre kiértékelést és 80 Z-t hoztak ki. | Erre nagyon kell ügyelni és javitani a munkájukon, módot találni arra, hogy akival még nem beszéltek, azzal foglalkozzanak, az agitáció során. Megkaptuk az Sz.B. határozatát is a választás előkészületeiről, mely a következő feladatokat tűzi elénk: Fő feladat, hogy egyéni agitáciéval elérjük, hogy mindenki leszavazzon. Az agitáció a választás napján érje el a tetőfokot. Az agitáció anyagát Rákosi elvtárs 15.-i újság cikke adja meg. A Pártbizottságok helyezzenek nagy súlyt az ellenőrzésre, hogy minden megtörtént-e az előkészítésre. • A választás napja előtt bizzuk meg anépneve löket, hogy a választói névjegyzék alapján közöljék a szavazókkal a sorszámukat, a választási munkában eddig még nem aktivizált párttagokat mozgaositani kell. Igyekezni kell olyan hangulatot teremteni, hogy csoportosan menjenek szavazni. Készítsenek a szavazőkörzetek ütemtervet, hogy goysan és zökkenő' mentesen menjen a szavazás. Alkalmas tanácstagjelöltek beszéljenek arról, hogy hogyan kell szavazni és Rákos elvtárs cikke nyomán beszéljenek a tanácsok jelentőségéről. A választási irodák óránként elkészítik, hogy ki szavazott le. A választási helységekben jegyezni keli, hogy kik szavaznak. Akik 11 óráig még nem szavaztak le oda kiküldünk népnevelőket, Előre kell gondoskodni arról, hogy az öregek és betegek időben leszavazhassanak. Ügyelni kell arra, hogy a csoportos felvonulás ne rúgja fel a titkos szavazást. Ne legyenek a csoportos felvonulások erőszakoltak. Várható, hogy nálunk a legtöbb szavazás 10 óra után lesz. Egyes helységekben, ha 100 Z-ig lesza- I vaztak, azt nyilvánosságra kell hozüi. Ila valamelyik h' z 100 Z-osan le-1 ] 3