Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.96.a/3)
1955-02-11
r n í -4 -Ami a Podmaniczki elvtárs kérdését illeti elmondja, hogy Podmaniczki elvtárs is meggyőződhetett ellenőrzése során arról, hogy a fiatalok agitációs munkája a múltban nem volt ütőképes, jelenleg sem az még, de sok kritika után most van az ifik. népnevelő hálózatának teljes újjászervezése, s amennyiben a jelenlegi látszat szerint valóban ilyen lelkesedéssel fogják végezni munkájukat, akkor nagy támaszai lesznek a párt határozatainak ismerjáétése tekintetében a pártnak. Számazerint nem tudja megmondani, hogy hány fő vesz részt területi és üzemi népnevelésben. > Maróti elvtárs: pótkérdésként /// választ kér arra, hogy milyen munka folyik az üzemi és területi népnevelés terén. Gaál elvtárs: elmondja, hogy az üzem dolgozói a kampányfeladatok idején a népnevelés terén kitünően megállják a helyüket, azonban a rendszeres népnevelésből nem kielégítően veszik ki részüket, amit befolyásol a részükre kiadottwterület is károsan. Ezt az észrevételüket a kér.Ágit.Prop. sztélya felé már megtették, s Ígéretet kaptak annak változtatására. ^'aur elvtárs: Mivel több észrevétel nincs, a napirendi pont felett a vitát megnyitja. HOZZÁSZÓLÁS: Haróthi elvtárs: Véleménye az, hogy egy-egy anyag megtárgyalásánál,*/// jelen esetben is a cél az, hogy a jelentésben feltárt eredmények, hiányosságok alapján a Párt Végrehajtóbizottság megmutassa azt az utat, amelyen a jövőben haladni kell. Úgy látja azonban, hogy ezen jelentés alapján igen kevés segítséget nyújthat a VB. mert bár beszélnek az elvtársak az utolsó évek eredményeiről, de nem látja kidomborodni megfelelően a hiányosságokat. Vagy ha fel is vetik jó maguk egyetlen esetben sem beli to szélnek arról, hogyhogyan kívánják azokat kijavítani, í | ■ _ Igen hiányosan, szinte észrevehetetlenül keveset foglalkoznak egyik legjelentősebb kérdéssel, az agitációs munka kérdésével. Az eddigi munkák, de különösen a tanácsválasztások élesen rávilágítottak arra, hogy ahhoz, hogy eredményes munkát tudjunk végezni helyes és jó népnevelő munkára, a párt és a tömegekközti kapcsolat kialakítására van szükség. Éppen ezért elengedhetetlenül fontos az üzemek és az intézmények lakóterületen és házonbelüli helyes agitációja. Farkas elvtársnő: Véleménye szerint a szokástól eltérően azért vortatott a hozzászólás, mert maga a tárgyalandó anyag nem szolgáltat viata anyagot.A jelentés igen széleskörű, de egyetlen kérdést sem tárgyal alapossággal. Keveset beszél az elmúlt időről, a felszabadulási munkaversenyről, a munkaverseny agitáció járói, stb. stb. Mindez mégsem nyújtja azt, amire szükség lenne. Meglátása szerint egy-egy főkérdést kellett volna mélyen megtárgyalni, s akköré csoportosítani a meglévő problémákat. A maga részéről a jelentés alapján az a meglátása, hogy a népnevelő munka megjavítására kell igen nagy súlyt helyezni az Állami Nyomdában.- / • I - i