Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.96.a/3)
1955-02-11
r ~i- 5 -Faur elvtárs; A napirendi pont elmében történt hiba, mert a jelentés valóban nem tükrözi vissza azt, amelyet a cim után elvárnánk, vagyis az Állami Nyomda lo éves fejlődését, az üzemi és kerületi népnevelő munkát. Az Állami Nyomda azt a feladatot kapta, hogy dolgozzanak ki egy jelentést, amely beszámol arról, hogyhogyan készültek fel a lo éves évforduló megünneplésére, de tartalmazza még azt is, hogy milyen a munkaverseny agitáció ja. Helyes lett volna, ha a jelentés ki tér arra, hogy lo évvel ezelőtt honnét indult el a népnevelő munka, s hol tartanak jelen pillanatban. Félreértés ne essék nem lo év eredményét kellett volna részletességgel ismertetni, csak visszapillantást kellett volna eszközölni. Úgy tekintsék az elvtársak ezt a jelentést, hogy az állami Njo rada a lo éves évfordulóra való felkészülését tartalmazza, s e szerint szóljanak hozzá. Akkermann elvtárs: Az, hogy a jelentést a Faur elvtárs által elmondottak alapján vizsgálják, attól még a jelentés nem változik meg. Véleménye szerint ez a jelentés egy anyag halmaz, minden következtetés levonása nélkül. Helyes lett volna, ha korlátozzák a terjedelmét 3-4 oldarra, s akkor az elvtársak meggondolták volna, hogy mit tartalmazzon. Mégis az a véleménye, hogy nem kell ezt a jelentést el dobni, hiszen igen sok dolgot vetnek fel benne az elvtársak, amelyet érdemes vita tárgyává tenni. Ami a tartalmat illeti két dologhoz szeretne szólni. Egyik, amelyben meghatározta - a jelentés szerint - az Állami Nyomda Pártvégrehajtóbizottsága a felszabadulás lo. évfordulójának megünneplésére az agitációs szempontokat. Véleménye, hogy ez igen szűk korlátok közé van szorítva, ellenkezik azzal a szemponttal, amelyet a Budapesti PVB. megadott. Ez a jelenség nemcsak Állami Nyond ai viszonylatban áll fenn, hanem az ország miniden területén megtalálható, hogy amikor a felsőbb szerv valamire vonatkozóan tervet dolgoz ki, akkor azt az alapszervek megváltoztatják, vagy le szűkítve egy másik tervet kószitenek, s nem a megadott szempontok szerint do lgoznak. A jelentés egyik legnagyobb hiányosságának tartja, hogy egyáltalán nem esik szó arról, hogy a Sz.U. milyen szerepet játszott hazánk felszabadításában. Véleménye az, hogy ha ez a jelentésben nem jut kifejezésre, akkor a gyakorlatban is igen kevés szó eshet erről. Az anyag megptatja azt is, hogy hogyan emlékezteti a dolgozókat a felszabadulás előtti időkre, amely szintén nem helyes. Nem szabad elmerülni az emlékezés tengerében, hanem meg kellene mutatni az utat előre. Nem sok szó esik a KV. juni«*i határozatairól, nem mutatják azt meg olyan formábm , hogy azokat végre kell hajtői i. Ugyancsak súlyos hiányossága a jelentésnek, hogy nem beszél annak a jelentőségéről, hogy országunkban proletár diktatúra van, a proletáriátus van államhatáL mon. Ez nem egy felesleges kérdés, xkxíxbxsz különösen most amikor országos viszonylatban jobboldali elhajlásról beszélünk. Ez gyengíti a pártot, a ft part cs a tömegek kapcsolatot, a munkás—paraszt szövetséget.