Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.96.a/3)

1955-12-02

r n- 3 -m Az alapszervezetek, o pártcsoportok tagjelöltekkel, de inkább tagokkal való foglalkozása nem kielégítő. Ebből következik az is, hogy a kizártak már nem tudnak a fellebbezési jogukkal él­ni, mért mire elkezdenek ügyükkel foglalkozni, az már olyan nagymérvű, hibájuk annyira megnövekedett, hogy mást tenni, mint kizárni nem lehetséges. Egyedül az ÁETX-nél van javulás, mert ott a pártcsoportok fog­lalkoznak ezekkel a kérdésekkel, de ott is felütötte a formaliz­mus a fejét, mivel pártcsőportón belül erre egy"reszortfelelőst" állítottak be. A jelentéshez szükséges adatokat Serfőzőné elvtársnő a nyilván­tartás vezetője adta, ill. Állami Nyomdai viszonylatban Török elvtárs a Személyzeti Osztálytól szerezte be. Helytelen nézetek a tagjelölt felvételt illetően a feltétel/ szempontjából tekintetben jövök részéről van. Számtalan olyan megnyilvánulással találkoztak, pl.Állami Nyomdában is, hogy minden tekintetben kifogástalan dolgozó nem akar a párt tagja lenni, mert úgy látja, hogy az csak plussz munkát, terhet jelent számára. Alapszerv részéről pedig az, hogy esak idősek vannak. Megállapította a bizottság, hogy a fiatalok jelentős részét a DISz,javasolja. Krajcsir Józsefx Tóth elvtársnő felvetésére elmondja, hogy azért nézték inkább ezt a kérdést a szövetkezeteknél meg, mint a tudományos intézményeknél, mert a KV.hat. értelmében a szövetkezeteknél mód van arra, hogy felvegyenek olyan dolgozót, aki korábban egyedül dolgozó magánkisiparos volt/mig a tudományos intézmé­nyeknél kevesebb ilyen lehetőség van. Nem ért egyet Mózes elvtárssal abban, hogy"a DISz.Bizottság meg­felelően látta volna el feladatát ebben a tekintetben, mert igerq sok esetben még saját funkcionáriusait is a helyi pártszervezet javasolta. Az utóbbi hetekben javulás mutatkozik a,tj.felvételi munkában, ez azt a veszélyt is magában rejti, hogy javasolnak anélkül is, hogy megfelelően megvizsgálnák, s akkor sorozatos visszautasitás fog fennállni. Hozzászólások: Rozsnyai Románnéx /Budai Dobozgyár párttitkára/ elmondja, hogy valóban elkövette az alapszervezet azt a hibát, hogy nem foglalkozott megfelelően a tj.felvételi kérdésekkel, holott éppen a sztaha­­' novlstáik körében erre meg leit volna a lehetőség. Fennáll azonban az, ami már itt elhangzott, hogy húzódoznak a felvételtől, mert azt látják, hogy eb igen fókozott megterhelést jelent, s nem akarnak tagok, ill. tj-ek lenni,amennyiben kötelezettségeik­­' nek nem tudnak eleget tenni, összetételüknél fogva inkább nők jöhetmek számításba felvétel tekintetéből, akiknek 2-3, sőt 4 gyermekük van, s a bölcsőde csak 5-6 óráig van nyitva, akkor pedig okvetlen haza kell menniök, ha anyai kötelességüknek eleget akarnak tenni. t te ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom