Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.96.a/3)
1954-08-19
r t t- 3 -A Politikai Bizottság határozata óta nem vezetnek ilyen iránya tagnyilvántartást, s igy nem tadja, milyen a tagsag összetétele, de hozzávetőleg elmondja, hogy a tigság többségét a tervezőirodák dolgozol teszik ki, a hivatali, üzemi , szövetkezeti és területi tagság, a lakosság létszáma többet tesz ki a szervezet tagsága között, mint a szövetkezeteké. az előadások rétegek felé való megszervezése megmutatkozott akkor, amikor pl: a tervező irodákban előadást / élmény / beszámolót tartottak összekapcsolva a műszaki értelmiség problémaival, az adott ország népeinek szokásaival, iehát a különböző szakosztályokon keresztül kivánnak közelebb kerülni a különböző rétegekhez, irodalmi téren a műszaki értelmiség felé szakmai vonatkozásban folytatnak agitáoiot, hogy szovjet irodalmakat használjanak fel szakmai vorstkozésben, bár ezt pl9 a Mezőgazdasági Dokumentációs Központnál, vagy áKI.-nál nem látják célszerűnek, mert úgy is szovjet irodalomból dolgoznak. nogy az i/3.-as alapszerv kevés tagsági könvvet juttatott el, abban látják az okot, hogy a régi vezetőség kicserélődött, az uj vezetőségnek pedig teljesen uj, járatlan területet kellett átvenni, igy nem is dolgozhattak jól. A pért segítségével kezd te meg munkáját ez a körzet ós munkája jelenleg is csak móg a kulturális vonalra terjed ki. & Vegyesipari Vállalat dolgozóinak összetétele olyan rósz, hogy nem tudnak egy megfelelő személyt találni, aki vinni tudná a feladatokat. Koltai elvtársnak elmondja, hogy az Aapszerveket értekezleteiken való részvétel alkalmával és látogatások alkalmával ellenőr zik ás helybeli segítséget nyújtanak. a klub estékén való részvételt illetőleg ugyanazt a választ adja Kétonyi elvtársnak, melyet a jelentésben megírtak ezzel kapcsolatosan. a tagszervezés terén a lemaradás főleg a körzeti alapszerveknól tapasztalható. Ezzel kaposolatosan értekezleteket hívtak össze, ahol megtárgyalták ennek a munkának jobbátételét. A DISZ. szervezetekkel meg van a kapcsolatuk, voltak esetek, amikor az MSZT. szervezet a Dis£.-el karöltve csinált rendezvényeket. Faur elvtársnak elmondja, hogy a tervezőirodákban az MSZT. szervezet munkája az átszervezés és a szabadságolások miatt esett viaaza. Itt azért is a helyzetük, mert a pártszervezetek is most lesznek megalakítva, tehát a párttól sem tudnak megfelelő segitséget kapni. Amikor a tagszervezés terén mechanizmus felismerték aktivaórtekezletet hívtak össze és itt konzultáoiót tartottak olyan formában, hogy egyes helyeken jól bevált módszereket ismertették a vezetőségek előtt, utána a kerületi szervezet részéről tartottak rövid előadást. A legjobb eredményt elérő alapazervek beszámoltak arról, milyen módszerekkel értók el eredményeiket. .