Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.96.a/3)

1954-02-19

r nH > ~19~ r# -pl: a KITI. vizsgálatánál, ami-or Kovács elvtársnő oi^an kérdést vetett fel, amire az elvtársak nem adhattak választ, inért azzal már az ÁVH. is foglalkozik, s amikor ón észrevettem, hogy ez ké­nyes kérdés, ki akartam segíteni Kovács elvtársnőt azzal, hogy ma­gyarázkodni Kezdtem, hogy rosszul fogalmazta meg Kovács elvtársnő Hámor elvtárs felé tett kérdését. Erre Kovács elvtársnő csökönyö­sen ragaszkodott kérdéséhez és az mondotta, hogy jól fogalmazta azt meg. Ennek eredménye, hogy Hámor elvtárs - Bányi elvtárs mon­dása alapján - vissza visszatér erre és kérdezi, hogy is volt ez a kérdés, úgy látszik valamit sejt. Osztálytitkári értekezleten, amikor megbeszélik a feladatokat, min­den esetben megkérdezem az elvtársakat, hogy van-e valami probléma a végrehajtásban. Az elvtársak legyenek bátrak megmondani, ha úgy érzik, hogy túl vannak terhelve, a titkárnak az a feladata, hogy a munkát kiadja az elv ársaknak elvégzésre, ügy látja, hogy az elvtár sak problémáról problémát sűrítenek, s nem a feladatok tulzsuffolt­­ságát látják, hanem azt, hogy a titkár túlterheli őket. Az elvtár­sak érezzék magukat egyenjogú vezetőnek és merjék a problémákat felvetni. Pülöp elvtárs felvetette, hogy részleteiben ellenőrzőm a kiadott feladatok végrehajtását. Megmondom őszintén elvtársak,hogy ez Így van és külünüsen a szervezési osztály munkáját ellenőrzőm részletesén, mert nem egyszer előfordul, hogy Pülöp elvtársat meg­kérdezem az egyes munkák menetéről, azt a választ kapom, hogy a munka meg, s amikor ellenőrzőm, azt látom, hogy a munka nem megy. Mi ez elvtársak, ha nem más, mint a biaLom megingatása. Sajnos rá vagyok Kényszerülve, hogy részleteiben ellenőrizzek. Sokszor Pülöp elvtárs azt mondja, hogy igyekezett jól elvégezni egy-egy felada­tot és sokszor politika lag kell meggyőznöm arról, hogy az igyeke­zet nem elég.'Hogy az osztály a heti ütemtervét nem tudja betartani ez természetes, mert mindig ujabb és ujabb feladatok jönnek, amit el kell végezni, s ez sokszor a beütemezett munka rovására megy,de daxugBuxfksl^xfxhagjcrinDxKx megmondhatom, hogy sem én, sem más titkár nem tudja biztosítani, hogy az egy hétre beütemezett munkát más feladat ne bővítse ki.-Teljes mértékben egyetértek az elvtársakkal és súlyos hiba volt, hogy az utdsó, negyedévben a munka összhangját nem tudtam biztosíta­ni. De ennek részben olyan oka van, amit nem szabad mentségül fel­hoznom, mert ez meg iszteltetés volt számomra. Feltétlen én vagyok a hibás, mert jobban meg kellett volna szervezni a munkát. KérÉnaz elv ársak segítségét, hogy munkám módszereiben javíthassak. Kérem az elvtársakat, hogy foglaljanak állást abban, de tény, hogy sokszor osztálytitkári értekezleten Pülöp elvtársnak sokszor a sza­vába kellett vágni, mert sokszor mellébeszélő beszámolói vannak, nincs benne tartalom és sokszor azt kérdezem, hogy van van, fi vála­szában arról beszél, hogy kellene lenni. Bár meg kell mondani,hogy 'í’ülöp elvtárs nagyon sokat fejlődött,s az ón véleményem szerint a PB.-on senkinek nincs a^nyi pártópitési tapasztalata, mint Pülöp elv:ársnak. Pülöp elvtárs az 5 hónapos pártiskola után bizonytalan­ná vált, jobb előadásai voltak 5 hónapos Iskola előtt, mint után, százért van, mert Pülöp elvtárs az 5 hónapos pártiskola előtt eléggé öntelt volt, az 5 hónapos pártiskolán rájött, hogy nem olyan okos, amilyennek képzeli magát és ez bizonytalanná tette őt, így az 5 hónapos iskola után még a mai napig sem tudptt biztosi' alapokra helyezkedni* További fejlődése érdekében elmondom, hogy nem tudom miért keH egy kommunistának, aki szereti a pártját, s aki állítom, hogy életét adná a pártért- fyen bizonytalanságban lenni. Kicsit össze nsaixi kell szedni magát Pülöp elvtársnak és arra kell töre­kednie, hogy jobban készüljön fel, olvasson irodalmakat, klasszuku t sokat. Pülöp elvtárs egyike azoknak az elvtársaknak, akivel a léc­• l8> Abban

Next

/
Oldalképek
Tartalom