Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.96.a/3)

1952-11-06

r tá # nekem más dolgom, mint az oktatással foglalkozni. Hibásnak * tartom azt is, hogy Csernák elvtárs felmentette a prop. szemi­nárium vezetése alól Dévényi elvtársat anélkül, hogy ezt a P.B. ágit.prop.osztályával megbeszélte volna. Az ellenőrzés kérdését illetően én sem'tartom megoldhatónak, hogy az egész kerület oktatásának ellenőrzését a P.B. lássa el, de szükséges, hogy az alapszervek ellenőreivel a kapcsolatunk meg legyen, és szó_ belileg beszámoltassuk őket. Az ágit.prop.titkári értekezleten felhívták figyelmünket a z elvtársak, hogy mivel az oktatás de­centralizálva' lett, az a kérésük, hogy tanítsuk meg őket hogyan kell az oktatással foglalkozni. S ezt látom a munkánk súlypont­jának. A társadalmi munkatársak száma kb. 2o fő, akikkel a b.k. jegyzés után személyszerint beszélgettem és vállalták, hogy heti kát'három órát a P.B.-on töltenek, azonban állandó mozság van igy nem tudjuk betani őket arra a reszortra, amit rájuk akarunk b iú zni. Belső inunkárkmegsze rvezésében v nnak hiányosságok, elveszünk az adminisztrációban és a szakadtlan gépelésben, ezért nincsen eleven kapcsolatunk az alapszervezetekkel. Tény az, hogy amikor a Budapesti P.B. ránktelefonál és jelentést kérnek és mi nem tudunk előkaparni valakit, akkor kénytelenek vagyunk leülni a géphez gépelni, és ilyen jelentéseket naponta kérnék az elvtár­sak. Alap szerveinktől bejött tájékoztató és imformációs jelen­tések még mindig nem adnak tiszta képet, bár már tartottunk előadást kétszer is, hogy milyennek kell lenni az imformáciának, sőt, konkrétizáltuk a feladatokat az oktatásra vonatkozóan is, most azonban nz a tapasztalatom, hogy nem kapunk megfelelő je­lentéseket az oktatásról, mint ahogy az megvolt a bk. jegyaes iddjén. A kiválasztott társadalmi munkatársakat értekezletre hivom össze mely értekezleten még egyszer meg lessz tőlük kérdezve, hogy„ vállalják-e a munkát vagy sem, s a ki újból elvállaja a munkát és ezekután is előfordul a lemozzsolódása, akkor arra kérem Petro vics elvtársnőt, engedje meg, - mint a kerület Pártbizott­ságának titkára- hogy ezeket az elvtársakat hozzá beszélgetés re felküldjem. Andáné' elvtársnő: Egyetért Mester elvtársnő véleményével, hogy a Pártbizott­­ság az utóbbi időben sokkal komolyabban foglalkozik az oktatás­sal, ami meg is látszik a munkában.: pl: P.B, ülésre többször -napirendre volt tűzve az oktatás, a P.B. oktatási vándorzászlót adott ki, amely ösztönző hatással volt az alapszerveink felé. Vagy a Pártbizottság titkára közvetlen segitséget ad, „sőt túl­zásba is megy, mert nemrég ő szervezte megae az ellenőrzést, ami hiba volt. Tehát tény az, hogy a P.B. sokkal komolyabban foglalkozik az oktatás kérdáéável és ez meg is látszik a munká­ban, A jelentést jobban kellett volna csoportosítani a főkérdé­sek fele. Az elméleti Tanácshoz bár jöttek be kárdédek, ami ja­vulást mutat, de ez még nera mutatja a szemináriumok színvonalá­nak képét meg. Alapvető kérdés az ágit .prop. oszt ály munkájának megjavítása, mely már nem uj dolog. Az ágit .prop.oszt ály az alapszervezetek ellenőreinek munkájában operatív segitséget adott azzal, hogy beszámoltatta őket és egyben hozzáfűzte véleményét is. Ezt a munkát rendszeresíteni kell és az alosztálynak olyan elv­társat beállítani erre, akik el is végzik ezt a munkát. Az oktatás loo %-os teljesítését ugy kell tak?EJ5ÜHK± tekinte­ni, mint a tervteljesitesnek fontosságát. Ezt meg kell értetni az alapszervezetekkel. Komoly hibája a jelentésnek, hogy a PB. ágit .prop.osztálya nem veszi komolyan a Disz. oktatását", nem mutatja meg a jelentést a Hoz. oktatás helyzetét, de erről maga a Disz. titkár sem tud beszámolni. Ugyanez a h elyzet a Disz. Bizottságban, mint az ágit.prop.osztályon, hogy egyedül t akarják a fúl adat o-t végrehajtani, ez igen hely-telen, mert ?

Next

/
Oldalképek
Tartalom