Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.96.a/2)
1954-08-12
r 7 1 t * ' “K V1' , Rátonyi Ferenc: / PB. tag/ Felszólalásában foglalkozik sz (izem eredményei~ ~ veT, melynek során a Budai Dobozgyár 4.-szer ól izem ós az ipar legjobbja lett. Véleménye, hogy bizakodással lehet a feladattok elé tekinteni, mert biztos, hogy a dolgozók most is olyan egységesek lesznek, mint az árvízvédelem idején, melyben hősiesen helytálltak ezzel mintegj? bebizonyítva, hogy pártunk és kormányunk politikájával egyetértenek. A Budai Dobozgyár vállalja, hogy a pártaktivákat loo %.-osan mozgósítani fogják a feladatok végzésére és egy szavazóhelyiség felállítását, valamint a választás napjara egy személygépkocsit bocsátanak a párt renelkezósóre. Piros Aladár: /I.ker. Tanács tervosztály vezstője, a I.ker. Bákebizottság “titkára/. Hozzászólása első részében elmondja, hogy az agitációt ügy kell folytatni, hogy az országos, ill. Budapesti viszonylatban elárt eredményeket is tudatosítsák de úgy, hogy a dolgozók egyenként megértsék, hogy ezekből az országos eredményekből ők is kaptak ezeknek ök is részesei. Itt felsorol számos budapesti és országos létesítményeket, melyeket építettünk, végrehajtottunk mar. A felszólalás második részében, mint béke bizottsági titkár elmondja,; hogy, ma már a béke szavává aljutottak azokhoz a rétegekhez is, akik addig passzívan szemléltek minden eseményt, akiket nem érdekelt semmi, de a béke szavával hozzájuk tudtunk férkőzni, láári, hogy a Jövőben is minden erejével azon lesz, hogy azokhoz is közel tudjanak jutni, akikhez eddig még nem sikerült. Balázsovics Sándor: PB. tag. Felszólalásában azzal foglalkozik, hogy ezen az '"értekezleten jelen vannak olyan elvtársak, akik már egynéhány választást sikeresen végrehajtottak. De azért nem szabad a választási haroot lebecsülni, mert az ellenség most sem fog nyugodtan maradni, most is igyekszik majd elhinteni a demagógiát ás egyébb aljas tevékenysége* kezdeni. Aggálya van, hogy az i/l.-es körzet területén zökkenőmentesen megy-e majd a munka, mivel ez egy hatalmas körzet lett az összevonás folytán. Ezért javasol a választás idejére egy agitációs körzet felállítását az I/l.-es körzet terü^ létén. Az ütemtervvel egyetért. Vidéki János: / Váll/. párttitkára. Elmondja, hogy ök nem régen vannak a “ "kerületben, ezért nem ismerték a kerület eredményeit, amit különben most Petrovic3 elvtársnő beszámolójából megismerhetet, s ezért nagy megelégedéssé}, hallotta ezeket a szép eredményeket, melyek igen lelkesítők. Ö is helyesnek tartja, hogy az agitació a budapesti ás országos eredményeket is ismertesse. A VaTI. igen szép létesítményeken dolgozott eddig, melyek le vannak fónyképe. ve. s ök igen szivesfen az agitáció rendelkezésére bocsássák ezeket a fényképeket. Megemlíti, hogy a beszámoló nem foglalkozott vele, de fontosnak tartaná, ha az agitációbftn tudatosítanák, milyen jelentősége van a vár helyreállításának, az ásatásoknak ós a műemlékek helyreállítási munkáinak. Farkas Sándorné: PB. tag./népművészéti Intézet titkára/. A PVB. ütemterve meglehetősen sokoldalúan részletezi a feladatokat. Egyetért az ütemtervvel. Bár az ütemterv foglalkozik azzal, hogy mit kell tenni, de •nem foglalkozik azzal, hogy a népnevelők által felhozott problémákra hogy adjuk meg a választ, hogyan intézzük el azokat. Javasolja, hogy minden politikai körzetbe, ahová a népnevelő jelentések beérkeznek, állítsanak össze egy brigádot, kiknek feladata a jelentések mikénti értékelése és a lakosság jogos kéréseinek elintézése lenne. Ezt azzal indokolja, hogy tavaly is, ahol a lakosság olyan problémát említett fel, melyre úgy érezte a népnevelő hogy választ kell adni, vagy azok jogos és teljesíthető problémák L és ho nem voltak elintézve, bizony nem akartak oda kimenni mégegyszer. > ■ W 7 ' ’ ■