Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.96.a/2)
1954-08-12
F 1l szer. Felajánlja, hogy a szemléltető agitóolóhoz ök adnak fény" I képéée elvtársát, akik művészi kivitelben tudnak fényképet készíteni, valamint ízlésesen kiállítani,xaxyantinadi J Hartl Margit: /FISA. biz. ágit .prop. titkára/. Ok a tanácsv ála a z tás raunkátbán "az agitáció és kulturvonalon kívánnak segítséget nyújtani, de j ezen túlmenő segítségadáson is gondolkozni fognak, miben lehetnek még segítségre. ígéri a fiatalok nevében, hogy a 1*gmeszebb| menő segitséget.fogják nyújtani a választási munka során. Ráoz Sándort /ÁÁII. párttitkára/, Elmondja, hogy az 1933.-as országgyűlési | választás munkáiba rájuk eső feladat volt az első nagyi/ munkájúi; I a kerületben. Ezt a feladatot nagy lelekesedéssel végezték a r dolgozók és amikor a területi agitációt abbahagyták, utána sok I bírálatot kaptak ezért a dolgozóktól, annál is inkább, mert a la-L koaság igen szívesen beszélt •& népnevelőkkel és várták őket. I Beszél arról, hogy a műszaki értelmiség a felszabadulás óta milyen fontos területet, feladatot vállal magára és felhívj/ a figyelmet, hogy feltétlenül értékelni kell a2 értelmiség helytállását, amit az árvízvédelmi munka során bebizony//itott. Ck azon lesznek,hogy r- A műszaki értelmiséget továbbra i3 ezen a helyes utón neveljék. Felajánlja a vállalat grafikki műtermét a tanucsválasztós ideje alatt a szemléltető agitáció/ vitelére, ugyancsak a filragápst is és a vállalat kultur és tánccsoportját a választás napjára hangulatkeltésre. I ígéri, hogy ezen a választáson még Jobb munkát fognak végezni, mint tavaly. _ Petrovios Jánosné: Igen örül, hogy a hozzászólások ilyen sokoldalúan kiegészít etíék beszámolóját. A Tanács 4 éves munkájáról igen sokat lehetne beszólni, ezért csak nagy vonalakban vázolta ezt beazá - mólójában. Ezért fontosnak tartja, hogy a párttitkár elvtárssk I a beszámolót és a hozzászólásokat használja fel az agitáoió során. Egyetért Sipos elvtárs felszólalásával, de külön felhivja az elvtársak figyelmét a népnevelő munkára mondván, hogy nem győz hangsúlyt adni ennek a feladatnak fontosságára vonatkozóan. A szemléltető agitáaióra vonatkozó javaslatokat helyesnek fcinctmfr tartja, melyet Ígéri, hogy fel fogunk használni. A népnevelő munkába be kell vonni a gazdasági vezető "Ivtársakat I is. Egyetért Sipos elvtárs hozzászólásának azon részével is ás figyelmezteti az elvtársakat, hogy nagy gondot kell fordítani az | üzemi agitációra is és általában a feladatokat nera szabad egymástól elválasztani, hanem összekapcsolva végezni, mert azok egybe j tartoznak, nem szabad'különválasztani egymástól. Az üzemi agitációt mostmár meg kell kezdeni. A népnevelő jelentések feldolgozását illetőleg egyetért Farkas elv társnővel. így a titkár elvtársak önállóbbak is lesznek. I Szigetvári elvtárs javaslata meggondolandó, hogy a lakosság körében folytassunk vélemény kutatást, kit szeretnének: tanácstagnak, [ mert előfordulna, hogy egy reakciós embert javasolnának, amit a Upfrontbizottság nem fogadna el, idegen embert tenne helyébe, akkor viszont azt mondanák, hogy miért kérdeztük akkor meg őket. Azért ezt is lehet csinálni mégpedig a második szakasz végefelé, de külön útmutatást erre nem lenne helyes adni. Amit Barnád elvtárs elmondott örvendetes, mert úgy látszik, nera maradt eredménytelen a kér. PVB. foglalkozása az építőiparral, ügy néz ki hogy van fejlődés náluk, bár mi olyan tervteljesitést nem ismerünk el, ahol más területen túllépés van, de ezelőtt még tervteljesités sem volt és mégis volt túllépés, most legalább & azt elértük, hogy már tervteljesités van. I -___ __6 ; -j km—- ■ Ú I .--------*---------------------------------