Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.96.a/2)

1952-10-17

[ v agitáció és a politikai munka területén,amelyet a legjobbal bi­zonyitott a különböző campányfeladatok sikeressége* Ha végignéz­­| zük eddigi munkánkat azt látjuk, nogy a pölitikai munka feltét­lenül javuló tendenciát mutat. Ez nyilvánvaló, ho^ a párttitká­rok és a vezetőségek munkáját dicséri, mert sokkal jobban tudták f biztosítani a személy re szó ló agitációt, mint az elmúlt második I negyedben. A szeméylre szóló agitáció nemcsak a béke köles ön jegyzés­nél, hanem a termelés agitáció jónál, valanint minden egyes fela- I dat végrehajtásánál megnutatkozott. Értünk el eredményeket a kódérdecentralizáció területián, melysze- 1 rint végrehajtottuk a káderdecentralizációt a Pártbizottságon, és I az Állani Nyomdában. Mindezen eredményekhez kétségtelenül hozzájárult az is, hogy Párt­­r bizottságunk igyekezett a titkároknak az értekezletet nivósabbó tenni és igyekeztünk az előadásokat úgy összeállítani,hogy azo­kat elvi alakon is összeállítsuk. Itt kell megemlíteni, hogy a gazdasági előadássorozatból 5-előadás helyett csak egy re jutott idő, s majd az elvtársak elmondják, hogy ez mify en hatással volt, tanultak-e belőle és a jövőben a Pártbizottság szorgalmazza-e az te ilyen előadást. III .negyedévi munkánk, során fogla Ikoztunk a tömegszervezetek megerősítésével, MNDSz munkáját megvizsgáltuk és azóta javulás mutatkozik munkájukban, ugyanúgy a Vöröskereszt és a Békebizott­­í ság munkájával foglalkoztunk. A körzeti titkár elvtórsak tudják a legjobban megmondani, hogy a békebizottság munkájával való fog­lalkozás milyen nagy segítséget jelentett, íjiert ezután már a bé­kebizottságokban jobban érvényesült a pórt vezető irányvonala s az jobban biztosjfcra lett. A tömegszervezetek közül a DISZ az, amelyikkel Párt bízott ságunk a legtöbbet foglalkozott és az el - rault negyedéves munka eredmény ét láthatják az elvtársak, mely megnut atkoz ott, hogy a DI3Z Bizottság szép munkát végzett a BK. jegyzésnél valamint annak politikai és szervezeti munkájánál, mint pedig a jegyzésben való példamutatásban. Munkatervünk alapján aklerikális reakció ellen is folytattunk ^ harcot főleg a gyermekeknek a templomból való elvonásival, út­törő park építésével, melyben az egész kerület lakóssága szépen kivette részét. A Tanács területén a III. tervidőszak alatt mutatkoztak eredmé­nyek: uj titkárt állítottunk be, áci megmozgatta a Tanács párt­­szervezetét és hamjar behozza az eddigi hiányosságokat, mely eket elmulasztottunk. A Taiács VfB. titkárát leváltottuk s megerősí­tettük a Tanácsot az állam apparátusát. Pártbizottságunk tárgyal­ta a V.B. elnökének munkáját, munkatervét és aktíva értekezleten megvitattuk a hiányossógokat, melyeket e-téren fel is számoltunk. Megvizsgáltuk a Tanácshoz tartozó helyi szerveket is, mint pl.: a Tatarozó V., az Ingat lai kezelő V.-ot. A szövetkezeteknél is erő­sítettük a Pártbizottság kapcsolatát , mellyel erősítettük a Taná­csot és a helyi szervezetek munkáját . Az elvtársaknak kell elbírálni munkatervünk teljesítését és az én beszámolóm alapján az elvtó rsaknól milyen hatást váltottak ki a­­zok az intézkedések, amikről mint eredményekről számoltam be. Hiányosság volt munkatervünk végrehajtásából, ho^y a szakszerve­zeti elnököket nem ürtuk összehívni a rengeteg értekezlet miatt 3 ezt már a második munka tervünkből nem hajtottuk végre és a IV. negyedéves munkát érvünk ben is ott szerepel, mint amit előzőleg nem tudtunk végrehajtani. A szakszervezetek elnökeivel foglalkoztunk a különbözőbb háromszög ® üléseken, vagy a B.K.jegyzés idején személyes beszélgetés alkal-K mával. / o I 7 L — * f £ mwmuí ^ |-----,----------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom