Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.96.a/2)
1952-09-16
r ~i * Leroh Józsefné: Mester elvtársnő hozzászólásában jellemezte Ágostont, aki vagánykodásával akarta a proletár érzését kelteni. De azt hiszem elvtársak, hogy a halié zavu embert is meg kell nézni, ilyen Zimonylnó, aki szemtől szembe az embernek nem mondta meg a véleményét, hanem az ember háta mögött beszélt,szemből szembe birálat nála nem volt. ö volt az, aki felhívta a figyelmemet, hogy jobban gondoljam amiket kimohdok. Elmondta, hogy neki már megköszönték többen hogy erre figyelmeztette őket. Ezt azért mondtam el az elvtársaknak, mert az ellenség minden formát megkeres, hogy ártani tudjon. Kovács Dóra: Csernák elvtárs által felvetettekhez szeretnék hozzászólni. Nem tudom mi volt a kapcsolat Lelkes és Ágoston között, de azt tudom, hogy hizelget Lelkes elvtársnak és azt is tudom, hogy mikor elkerült a kerületből, Ágoston volt az, aki a legtöbb piszkot szórta rá. El tudom fogadni Mazol elvtárs megállapítását, hogy félt megbírálni, mert minden munkába be volt avatva, választmányi és P.B. tag volt, a vezetőségválasztástól kezdve mindenütt ott forgott és hangoztatta,hogy nálamnál okosabb nincs csak butább ember. Ezért féltek feléje ^ a hibákat felvetni^gondolván azt, hiszen Ágoston elvtárs képzettebb, s igy tovább. De ez nem jelentheti azt, hogy helyes a féléé és nem lehet olyan ember, akinek ne merjük megmondani' a véleményünket. Az Ágoston ügy lezárása után, hiszem, hogy a P.B.-on egészséges légkör fog kialakulni ós megszilárdul a bizalom. Azt hiszem helyes lenne a kerületben is ismertetni hogy kicsoda Ágoston, hogy teljesen megszűnjék az Kgoston-kultusz, mert ő úgy igyekszik beállítani, hogy a felesége kizárása miatt került ki a Pártból. BalAszovits Sándor: Helyesnek tarja ^ováos elvtársnő javaslatát, hogy vigyíik az alapszervek felé az Ageston ügyet, mert ezzel nem adunk okot a találgatásoknak. Petrovics János.né: Megvallom, kiváncsi voltam, hogy az elvtársaknak milyen önkritikájuk lesz . Két év óta, hogy itt vagyok a kerületben, rengeteg sok nehézséggel küldöttem és küzdők ma is és azt hiszem, hogy a Nyomdából Koltai elvtárs megmondhatja, hogy Ágoston ügyét első perőtől fogva felvetettem ezen egyéni kultusz helytelenségét és ebből indultunk el. És nem volt véletlen az a vizsgálat, amit mi ottan a Ny©mdában kétszer egymás után .eszközöltünk. A második jelentés hozta fel csak a hiányes Ságokat és a pártbizottsági ülésen egyedül Koltai állt ki becsületesen, hogy a jelentés megfelel a valeságnak. Farkas Elek azt osinélta, hogy fehér lett mint a fii, és majdnem szétharap ta a torkomat, hogyan mertem Ágostonr®Llyent mondani, pedig nem ón mondtam el azokat a hibákat, hanem a 7-tagu bizottság. A Pártbizottsági Ülés után azonnal beszaladt a kórházba, hogy ezeket ós ezeket mondták rólad. Ahányszor pedig az Ágoston kérdéséről volt szó, következetesen kellett a nevével bánni,mint a himes-tojássál, hogy engemet tönkre ne tegyenek a kerületben. Ma derült osak ki, hogy Ágoston kicsoda ós ehhez két esztendő kemény munkája kellett, keserves, egyedüli munkám eredménye. Még most sem volt elég Őszinte Farkas elvtárs mert ő többet tudott volna mondani. Sokat kellett nekünk harcolni, mig letudtuk választani őt Ágoston befolyásától. Es sokáig Farkas Elek a rosszat látta bennem. Az én egyszerüségémet kihasználták, ezért tudott Ágoston a nagyképűségével lejáratni, azért az idő igazolt ós mégsem én vagyok kizárva és mégsem ón voltam a nyilas, hanem aki ayüas bőrbe bujtatott másokat. Meg tudják mondani az elv társak,hogy L mennyi gondom volt az ő népszerűsége miatt, hogy a Budapesti | . P.B. azt mondta, hogy ne S6m választmányi se P.B.tag. j *