Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.25.a/4)

1984-12-13

Pénzügyi okok miatt az új kerületi Úttörő- és Ifjúsági Ház és főkönyvtár megópitése nem kerülhet napirendre. Két ötéves terv során végzett kommunista műszakok befizetéseit erre a célra szántuk. Gazdasági helyzetünket ismerve tudjuk, hogy ma új úttörőház ópitósónek nincs realitása, azonban a későbbiek so­rán feltétlenül szükséges lesz a lehetőségeket felülvizsgálni. A következő évben megvalósítható átmeneti megoldás a legelemibb ezirányú igényeket ki fogja elógiteni. Kereskedelem, szolgáltatás: A kereskedelmi hálózatfejlesztés területén a VI. ötéves terv mennyiségi és minőségi változást irányoz elő. Az állami és sző-2 ^ vetkezeti hálózatfejlesztés megközelítette volna a lö.ooo m -t, beleértve a 6.7oo m2-es Erzsébet Áruház építését is. Pénzügyi fe­dezet hiányában azonban 3 db lakótelepi kereskedelmi-szolgáltató egység összesen 3ooo m alapterülettel csak a VII. ötéves terv első évében valósul meg. örvendetes ugyanakkor, hogy terven felül az ellátatlan terüle­p teken két egyenként 3oo m -es ABC átadására kerül sor 1985 ele­jén /Köves u., Köteles u./. Az élelmisze re Hát ás a kerti le t be n lényegében megoldót t. Javult t a perarészek ellátottsága, de ez még nem kielégítő. Az iparcikk ellátottság ma még nem megoldott. A torvezottnél lényegesen las­súbb ütemben folyik az Erzsébet Árúház építése, az 1985.évi meg­nyitáshoz sok és szervezett munkát kell végezni a beruházónak és kivitelezőnek egyaránt. Megállapítható, hogy a VI. ötéves tervi kereskedelmi és szolgál­tató hálózatfejlesztési célkitűzések, kisebb-nagyobb késés­sel valósulnak csak meg. Kedvezők a tapasztalatok a magánkereskoclolem fejlődésében, 1931-p 84. években közel 4„ooo m alaptcrülctcn települtek magánkeres-2 kedők és még további 1.7oo m pavilontelopitósre alkalmas terü­lettel rendelkezünk. Erre a fizatőkópes kereslet is megvan. A szolgáltatás. fejlődött, alapvető problémát csak az épitőipar-jellegű szolgáltatások kis kapacitása jelent. . / . r n ! - 19 -»- - - ■ ■ - ■ - — - - - - - - *­­— * - - - - — — - - —------­­---------------------------------------------------------------------------1--------------------------------------------------------------------———1--------------------------------------------------——*---------—----------—--——*-------

Next

/
Oldalképek
Tartalom