Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.25.a/4)

1984-12-13

A következő tervidőszakbon a szolgáltatások nagyobb mértékű fej­lesztése szükséges. Az intézmények működtetésének anyagi feltételei szerény körülmé­nyek között biztosítottak. Gondot az jelent, hogy a tanácsi keze­lésben lévő intézmények felújitásáro fordítható összegek minimá­lisak, nem teszik lehetővé a régi épületek biztonsógos üzemeié­­, sét. Ha ennek mértéke az elkövetkező években is ilyen szinten ma­rad, számolni kell egyes elavult, de még felújitható épületek be­zárásával. Megállapitható tehát, hogy a kerületfejlesztési tervok megvaló­sultak, illetve néhány esetben a kivitelezés a VII. ötéves terv elején befejeződik. Egyes területeken túlteljesítés is tapasztal- ^ ható. mely a nehezedő körülményeket is figyelembe véve a torvok megalopozottsógát, a végrehajtás gondosságát, szakszerűségét, a Fővárosi Tanács peremkerületek fejlesztésére vonatkozó ellátását egyaránt tükrözik. A VII. ötéves tervi fejlesztési irányainak kijelölésénél fő fel­adatnak kell tekinteni a még meglévő mennyiségi hiányok mérsék­lését, s ezzel egyidejűleg a vórosfejlosztés minden területén a minőségi jegyek fokozott előtérbe állítását. Ennek elősegítésére keI1 készíteni a kerület áltolónoe rendezési tervét, moly komp­lex módon tartalmazza a fejlesztés közép- ós hosszútávé felodetoit. í A VII. ötéves terv időszakára a fő ágazatok fejlesztési sorrend­­jét a Jelenlegi ellátottsági színvonal alapján a kommunális. mű~~ ^velődési, kereskedelmi és szolgáltatási, valamint eoéazsé^mw-T feladatok sorrendjében kell tervezni. Ezen belül törekedni kell arra, hogy a tömeges lakásépítés a régi városrész rekonstrukciója és új területek felhasználása révén egyaránt folytatódjék. Tovább kell folytatni a peremrészek és ollétatlan területek ellá­tási színvonalának emelését. Kiemelt feladat értékeink megőrzése, meglévő létesítményeink kar­bantartása, felújítása, korszerűsítése. I ir . * w t______________^___—___—________________________________________________________________ ,r n

Next

/
Oldalképek
Tartalom