Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.25.a/3)
1983-01-25
n * 12 Az iparban a kezdeti nekibuzdulást megtorpanás követte# Ehhez hozzájárult számos rendezetlen kérdés, a vezetők eltérő szemlélete. A lehetőségek dolgozók körében megosztottságot eredményeztek, esetenként szembenállást váltottak ki. Meggyőződésünk, hogy az uj vállalkozási formák nem tekinthetők a szocialista nagyipar ellenfelének, e szemlélet ellen következetesen fel kell lépni. Ugyanakkor fontos, hogy a vállalkozási formák az állami ipar tevékenységének szolgálatában, azt kiegészítve, illetve a lakosság ellátási színvonalát gazdagítva, bővitve működjenek. E cél érdekében kell mozgósítani az e téren még határozottan meglévő ^ tartalékokat. Tisztelt Pártbizottság 1 Városrészünk fejlesztése a kerületi pártértekezlet határozataiban megfogalmazott iránymutatásnak megfelelően, a kerület VI. ötéves komplex fejlesztési terve alapján - amelyet a pártbizottságunk az 1982.-es év elején hagyott jóvá - történik. Egyértelműen megfogalmazhatjuk, hogy mind a tervek készítésében, mind a végrehajtás ellenőrzésében érvényesül a nyilt várospolitika elve és gyakorlata. A kerületi pártbizottság és munkabizottságai, valamint végrehajtó bizottságunk rendszeresen értékeli a városrész fejlesztésének tapasztalatait, eredményeit. Kiemelkedőnek Ítéljük a körzeti pártszervezetek kezdeményező, javaslattevő és ellenőrző munkáját, várospolitikát, lakóterületi közvéleményt alakitő tevékenységét. Jelentős eredmár/nek tekintjük, hogy a körzeti pártszervezetek és nópfrontbizottságok együttműködése lakossági szemléletet formáló munkája, valódi várospolitikai tényező. Az éves kerületfejlesztési terv végrehajtásának tapasztalatai azt mutatják, hogy az ágazatok fejlesztésének mértékében és dinamikájában tükröződik a meghatározott sorrendiség. Javult az időskorú lakossággal és a fiatalokkal való megkülönböztetett figyelmű foglalkozás. Fejlődött az apróbb, de a lakóhelyi közérzetet hosszabb távon bosszantó hibák kijavítására való törekvés, bár e téren még további szemléletformálásra van szükség. V"" ■■■ ■ p I ...................................... ■ " I ■ I I >11 I 111. ■ , I —• ' — ———— —-—— t-------J