Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.25.a/3)

1983-01-25

t- 13 -Oelentős előrelépés történt a közigazgatási munka korszerüsitésé­­ben, a hatósági munka javításában. Az eddigi eredmények, valamint a kerületi pártbizottság novemberi értekezletén jóváhagyott, a további korszerüsitést célzó állásfoglalása alapján biztosítottak a közigaz­gatási munka mai követelményekhez igazodó szervezeti keretei. A lakosság, a kerület üzemei, intézményei eredményesen bekapcsolódtak a kerületfejlesztés feladatainak megvalósításába. Ehhez jelentős mértékben járult hozzá, hogy kialakítottuk a társadalmi munkák kerü­leti szintű koordinációját, a kerületi tanács és az üzemek, intézmé­nyek között létrejött együttműködési megállapodások fokozták az együttműködés szervezeti és tartalmi lehetőségeit. O E helyen is köszönetét mondunk a lakcBságnak, a kerület dolgozóinak, ifjúságának áldozatkész társadalmi munkaakcióiért, a Hazafias Nép­front és a KISZ kerületi bázottságainak szervező munkájukért, a szo­cialista brigádok felajánlásaiért, továbbá azokért a pénzeszközökért, amelyekkel a kerület gazdálkodó egységei fejlesztési alap átadással hozzájárultak fejlesztési célkitűzéseinkhez. Kerületünk arculatának változásaihoz nagymértékben hozzájárult, hogy tovább folytatódott a városközpont rekonstrukciója, ezen belül a tö­meges lakásépítés, amelynek üteme meghaladja a fővárosi átlagot. Ezzel együtt - kivitelezői kapacitás hiánya miatt - egy 129 lakásos lakóépület átadása 1983. évre áthúzódott. Ugyancsak áthúzódott egy épület átadása ez evre a Vágóhid utcai ma— gánerős lakótelepen, pedig a lakótelep építésének befejezése érdeké­ben a kerületi vállalatok jelentős segítséget adtak a generálkivite­lezőnek. Elkészült és tanévkezdéskor megkezdődött a tanitás a városközpont uj 16 tantermes iskolájában. Szeptembertől birtokba vehették a gyerme­kek az iskola mellett létesített 150 férőhelyes óvodát, múlt év vé­géig átadásra került a Mártonffy utcai bölcsőde. Ezek a fejlesztések, a meglévő gyermekintézmények bővítésével együtt biztosították, hogy valamennyi jogos bölcsődei és óvodai igényt ki tudtunk elégíteni. Az általános iskolákban - az elkerülhetetlen körzetmódositásokkal együtt - biztosítani tudtuk a tanulóifjúság elhelyezését, a demográ­fiai hullám levezetését összességében 20 uj tanterem teszi lehetővé. . / . r n t ____f____J

Next

/
Oldalképek
Tartalom