Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.25.a/3)

1968-05-21

r 1 glőtt tudomásul kell venni, hogy az érdekeltség hiányában csupán agitáoióval, neveléssel, tartósan eredményeket nem lehet elérni. És az uj gazdaságirányítási rendszerben e téren jelentkezik a ve­zetés fokozottabb felelőssége. A vállalati érdek nem esik közvetlenül egybe az egyéni érdekkel, azt tudatosan egybe kell hangolni. A vezetésnek állandóan tanulmá­­mányozni kell a különböző beosztású dolgozók és a kisebb kollektí­vák érdekeit és a megadott össztársadalmi szabályozók keretein be­lül a vezetésnek kell megkeresnie a dolgozók anyagi ösztönzésének legjobb formáit. A már mükődő ösztönzőket is állandóan figyelemmel kell kisérni és azokon a tapasztalatok alapján javítani, esetleg ^ változtatni is kell. Az érdekeket maghatározó körülményeket úgy kell alakítani, hogy feloldhassák az újonnan keletkező ellentmon­dásokat is, hiszen az érdekek összehangolása nem megy az ellent­mondások ütközése nélkül. A körülmények alakitása alatt nagyon körültekintő határozott intéz­kedésekre értendők, olyan intézkedésekre is amelyek esetleg nép­szerűtlenek, de az elérendő közös célt szolgálják. Konkréten kell megfogalmazni a napi politikai, agitációs témában is, a dolgozó az egyén érdeke azt követeli meg, hogy fegyelmezetten dolgozzon, törekedjen munkaidejének, #obb kihasználására a jobb minőségre, kezdeményezzen, javasoljon. A vezetés feladata, hogy az egyéni és csoport érdekeket nem csak elvileg fogalmazza. A dolgozó számára a gyakorlatban kell bizonyí­tani, pl.: ahogyan fejlődik a« vállalat az ország, úgy kap nagyobb bért is, úgy lesz gondtalanabb az élete. Ehhez biztosítsa a vezetés a megfelelő műszaki intézkedéseket a piaci igényeknek megfelelően változtasson a gyártmány összetételen. Törekedjék a tartalékok feltárására, az export javítására az import csökkentésére. Az a jó vezetés, amely a konkrét érdekeltség biztosítása segítsé­gével annak felhasználásával mozgósítja a dolgozókat a vállalati, csoport érdekek minél jobb megoldására. És az a vezetés, amely ezt biztosítja méltán szolgál rá a részesedési alap megkülönböztetett jövedelmezőségi kategóriájára. Ha erkölcsös jól vezetni a dolgozók és a vállalat érdekeit magas fokon szolgálni akkor erkölcsös annak megfelelő díjazására is. L-------------------------------- " -J

Next

/
Oldalképek
Tartalom