Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.25.a/3)
1968-05-21
r n- 14 -Jelenleg az anyagi érdekeltség előtérbe állításánál, kerületi tapasztalatai - a - ami a szocialista tudatra gyakorolt hatasao, ii-ieti - több pozitív, kevesebb negatív jelenségeket hoztak felszínre. A Kontaktéban tapasztaltak se-gitik az Üzemi demokrácia további fejlesztését la azáltal, hogy a műhely kollektívája Is reaz , elye kap a bér nagyságrendjének kialakításában a termelésben tanúsított eredményes munka, illetve helyes magatartás alapján. A dolgozók egymás iránti igazságérzete, blrálókészsége fejlődik, mind ez a kollektíva jellemének, szocialista tudatának formálásában is komoly segítséget jelent. Javul a kollektív szellem az egymásért /•v való felelősségtudat. Ennek példája a bekelitüzem, ahol a januári hónapban csak 9o %-kos teljeeitéet értek el ée bérben is 9o /-ot fizettek ki részükre. Az üzemvezetőségnek volt egy javaslata, hogy 4 + lo *_kot kifizetnek előlegként és azt a következő hónapokban, ha jobb a kereset, majd levonják. A műhely dolgozói megvitattak az : ajánlatot és elutasították,. Kijelentették, hogy mindenkor annyi bért vesznek fel, amennyiért megdolgoznak és hozzátették, közös erova mindent el kell követni a jobb termelési ée kereeti lehetőségek megteremtéséért. Az anyag más területén már volt szó arról, hogy a Buda-Lakk és ^ festékgyárból az egyes dolgozók által igazságtalannak Ítélték, az uj bérrendszer miatt sokan más vállalathoz léptek at. A festékgyár Január - februárban kb. 15 millió f°rl°tt£^ a tervezettől. Bár a lemaradásnak többféle összetevője lehet, mégis nagy szerepe lehet abban az állandó és nagymérvű munkaerő vaitoz snak, amely az egész üzem hangulatát, helyzetét ie befolyaeolja. A vállalatnál az utóbbi időben ezooialiste brigádok bomlottak fel. , Úgy gondoljuk, ez ie szemléltetően mutatja az anyagi és erko cs ösztönzők szoros összefüggését és az emberek tudatara gyakorol hatását. Pártunk IX. Kongresszusának határozatai ie felhívjak a ’ hogy az erkölcsi és anyagi ösztönzést szoros egységben kell elkelmázni. I-------- 10 —Í