Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.25.a/3)

1968-05-21

r n Ugyancsak régi probléma volt a nyüstös árukkal dolgozó szövők ala­csony bérszintje, amelyet úgy rendeztek a berfejleaztés során, jiogy az átlagos képességű szövő keresete az előirt mennyiség és minőség teljesitése esetén havi szinten mintegy 15o Ft-tal emelkedjen. Alacsony volt a betanuló munkások, elsősorban a szövő átképzősök és a befűző tanulók tanulóidejére meghatározott bérszint. E prob­léma megoldására az eddigi betanuló béreket 5o fillérrel óránként megemelték. Ennek megfelelően a két fontos munkakörben a betanu­lási bér 4 Ft-ra emelkedett, és a különböző pótlékokkal együtt a havi kereset ezer, vagy valamivel ezer forint fölé emelkedik. A Kontaktában is elszakadtak a régi gyakorlattól. Helyzetükből adó- C' dóan már 1967-ben rátértek a bérek vonalán bizonyos korszerűsítés­re, változtatásra. Bevezették az egyes darab bérezésen alapuló műhelyszintű bérezési rendszert. Lényege, hogy minden munkának meg van határozva a munkabér értéke, amely utalványozásra kerül a munka programozása során. Az ilyen a­­lapon megkeresett munkabért a műhelyvezetés a benne végzett munka arányában osztja szót. Az uj bérezési rendszer beváltotta a hozzá­fűzött reményeket. A műhelyek teljesítménye lo-25 %-kal ugrászsze­­rüen megnőtt, ezzel arányban a dolgozók fizetése is* Ezzel az in­tézkedéssel komoly méretű tartalékot tártak fel, amely pozitívan hat a vállalat nyereségtömegenek alakulására is# A Buda-Lalck-Festék és Mügyantagyárban 3 %-o& béremelést hajtottak végre, oly módon, hogy a régi dolgozók többet kereshetnek 6o - 8o Ft.-tál, mint az újak. Ebből az következett, hogy az uj dolgozók az ilyen megkülönböztetést igazságtalannak érezték, nagyon sokan kiléptek, és az Öntödei Vállalathoz mentek öntévénytisztitó munkára. Pl kiosztott bérekből viszont a döntő reszt a fizikai dolgozók kaptak, a termelésben közvetlenül résztvevők. Alkalmazotti területen az anyagi ösztönzést az biztositották, hogy 12- 2o %, vagy e fölötti prémiumot tűztek ki az elvégzendő munka fontosságától, nagyságrendjétől, minőségétől függően. A Ha,1 tómű - és Felvonógyár 2. sz±, Gyáregységében az üzemekre kidol­gozott munkaügyi tervek, a vállalat és a népgazdaság szempontjából, az első két hónapban a kivánt eredményt nem hozták meg. I------------------------------------------------- --------------------­- ■ L. —­­­­. - »- - — * - - - _■ - -------------------— ----------*---

Next

/
Oldalképek
Tartalom