Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.25.a/3)

1959-07-10

r ~i 1 - 5 - j/> 1 Rajos elvtáranő: Az egyik legdöntőbb probléma, hogy az iskolákban nem egységes osztályozás folyik. A másik dolog az, hogy na­gyon sokat beszélünk arról, hogy a kerület munkásszárma­­zásu gyermekekből áll, akik semmiképpen sem kisebb képes- - ségüek mint az értelmiségiek. A munkástanulók buktatá­sával kapcsolatban szomorú példák vannak. Ezzel kapcso­latban az a kérésünk a pedaógusok felé, hogy időközönként ■ adjanak jelzéseket az igazgatónak. Ugyanakkor a szülők is jelezzenek az igazgatónak, azonban itt meg kell mondani hogy az igazgatók leszoktak a névre szóló bírálatról. A hitoktatással kapcsolatban azt hiszem, hogy az alacsony szám senkit nem fog megtéveszteni. Helyes lenne, ha a Nőszövetségen belül kirándulásokat szerveznének, vagy atomfizikai előadásokat tartanának, amivel elterelik a gyermekek figyelmét. A dolgozók iskolájával kapcsolatban egyre nagyon kell számitani, Megdöbbentő az a kép, amely kialakulóban van, a hiba csak ott van hogy elég sokon lemorzsolódnak és erre vigyáznikell. A bizonyítványok be­­szerzésével kapcsolatban annak az iskolának kell Írni, ahol elvégezte az iskolákat, ha onnan nem tudnak küldeni j adatok hiányában, vagy azért mert már nincs meg a nyilván­tartó könyv, akkor két tanúval alá kell Íratni egy ignzo- j lást, mely bizonyítéka annak, hogy azokat az osztályokat elvégezte. Kása elv-társnői Minden kérdésre nem kívánok kitérni, hiszen a hozzászólá­­' “ sok nagyobb része már azokra a választ megndt . Józsik^ j elvtársnak válaszolva, azokban az alsó osztályokban, anol ebben az évben magasabb bukási százalék volt, az elkövet­kezendő évben ott a szakfelügyelők alaposabb ellenőrző munkát fognak végezni. A pedagógusok világnézetével kap­csolatban az elkövetkezendő évben terv, hogy minden pe­dagógusnak a marxizmus-leninizmus alakjai szakot el kell vérezni* Ez nem kötelező, azonban oz igazgatók elfogják érni, hogy mindenki elvégezze, mert aki nem végzi el rz r alkalmatlanná fog válni erre a pályára. Arra kérjük a pártbizottságot, hogy a propagí ndisták kivalrsztas-abi n nyújtsanak segítséget, mivel a jó előafdótol nagyon sok függ. Az úttörő mozgalommal kapcsolatban egy kicsit eres­nek találom azt, hogy oz iskolákban egy megtűrt szervezet­ként szerepel. Annál is inkább ráért ebben nz évben mégegy­­szer annyi szervezet van az iskolákban, mint tavaly volt. Vannak olyan nevelők akik húzódoznak tőle, de valóban nagy súlyt helyezünk az úttörő mozgalomra, s a munkához minden támogatást megadunk. Révész elvtárs a pedagógus ^ pártszervezetek helyzetéről, befolyásáról beszélt. Kets^gn télén, hogy vannak gyenge pedagógusok, itt nekünk segíte­ni kell. Külön oktatásban fognak résztvenni itt a pártbi­zottságon. Hogy a körmeneteken sok gyermek vesz részt, # ezt nem lehet teljesen a kommunista pártszervezetek hibá­jának felróni. Az agitáció és a propaganda vonalat kell jobban fejlesztenünk. Mi magunk mikor megtudtuk, hogy hány kommunista szülő íratta be gyermekét hittanra, azok­kal az igazgatók elbeszélgettek és nem egy esetben vissza­léptek a beiratkozástól. Az eltűnt gyermekekkel kapcso­latban meg kell mondani, hogy itt volt egy kis túlzás?. V/eisinger olvtárs arról beszélt, hogy 1-2 gyerek tönkre tudja tenni az egész tanítási érát. Arra nincs mód, hogy eltávolitsuk az iskolából. Egyetértek azzal, hogy az üze-I ----------------—------------­­£-................

Next

/
Oldalképek
Tartalom