Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.25.a/3)

1959-07-10

n , - 6 - jv * ' mekten értesítsük a kommunista szülőket a gyermek jó vagy rossz tanulmányi előmeneteléről. A magam részéről üdvözlöm / a 12 osztásó iskola megvalósítását. Egresi elvtársnőnek válaszolva, az úttörő helyiséget illetően megállapodtunk * arran, hogy az úttörő vezetőkkel együtt fogjuk megvizsgál­­n ni ezt a kérdést és úgy fogjuk megoldani, hogy minden szem­­ontból a legmegfelelőbb legyen. Halmi elvtársnő ált' 1 elmondottak kapcsolatban nagyon fontos n propagandisták­kal való foglalkozás. A dolgozók iskolájáról annyit, hogy a 4o-45 éves hallgatók komolyan veszik a tanulást és ér­nek is el eredményeket, azonban a fiatalokká1 sok baj v-n. * Girnt elvtársnő: A hozzászólásokat figyelembevéve úgy érzi az ember, Hogy sokat lehet tenni az oktatás és nevelés terén, hogy előre jussunk. Nem értek egyet azzal, amit Gyenes elv­­társnő mondott, hogy a régi rendszerben könnyebb volt a pedagógusoknak, mint ma. Egyértelműen nem lehet ezt elfogadni. Könnyebb volt azért, mert mi többet kívánunk, 'p* mi egész embert kívánunk nem úgy mint a múlt rendszer. Azelőtt egy pedagógusnak, aki szerette a gyerekeket külö­nösen egy munkás kerületben nagyon szörnyű 1-hetett, ami­kor a kitűnő előmenetelő műnkásgyermeket nem javasolhat­ta középiskolába. Ilyen szempontból könnyebb ma a helyzet, és 32"bt a pedagógusok munkája. Másrészt ug.y _gondolom, hogy a jelentés alapos és reális mert felveti a hibáját és eredményeket egyaránt. A natarozati javaslatodat ille­­* tőén a második pont arra irányul, hogy a nevelők marxis­ta nevelését jobban tudjuk biztosítani, a harmadik az osz­tály politika fokozottabb érvényesítéséin*'.-, a< célja. Ezek a javaslatok elvileg alkalmasak arra, hogy az oké• - tási osztály részletesen kidolgozza & maga munkatervét aug.15.-ig. Javaslatom, hogy fogadjuk el a h-taroza+i javaslatokat. II. jElEí.fkS A kdlíÜLáT KBZC-GaZDAGaGÁkak Haki ZdTkú.l, r Meghívottak: Gzeli Sándor Sor.mezogazd.o.v. Varga et. vörösoktóber tsz. Tocsef etnő.Dimitrov tsz. Kolopics ét. Vörösokt.tsz. Tóth’László et. KSv.Tanács ra.o. Gimon József ker.i:I3. j -• V- . 11 0 a Z a S 2 Ú L a S 0' K Fut aki elv társ: Az eddig elért eredmények bizonyítékai annak, nogy a tur-i -------------------------------- aas gazdálkodás már odáig jutott, hogy akik^itt^dolgoz­nak jobban járnak, mint az egyéni gazdálkodók, vrre igen jó élda a Dimitrov terhelő szövetkezet, mely meg nagyon fiatal, de igen szép eredményeket ért el, s mintaképpen lehet előállítani. Feladatunk most az/ hogy meggyőzzük a kétkedőket a társas gazdálkodás eredményeiről. Révész elvtárs: A Dimitrov termelőszövetkezetben elért eredmények elobb­----------------------------re a szövetkezeti mozgalom kérdését. Meg kell mondani, ho v ezekben az elért eredményekben oroszlán részt vállaltak a fanács vezetői is, de az eredmények * nem utolsó sorban az ottani dolgozóknak és pác tszerve­zetnek a jó munkája. Nagyon helyesek azok a határöze­i-----------­­J

Next

/
Oldalképek
Tartalom