Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Agitációs és Propaganda Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.24.a/10)
1982-05-13
í- 5 ~ A kritikai észrevételek elsődlegesen még mindig főként az új matematikai oktatásra irányultak. Ezzel együtt elismerték, hogy a gyermekek, fiatalok nagyobb ismeretanyagot sajátítanak el, ebben a tömegkommunikációnak is jelentős szerepe van, az iskola ugyanakkor ezt az ismerethalmazt nem képes struktúrává szervezni, nem képes erkölcsi tartalommal teliteni, aminek következménye, hogy a társadalom nem elégedett az ifjúság műveltségi, neveltségi színvonalával. A középiskolai gyakori funkció változások is erős bírálatot kaptak. Elismerést fejeztek ki a pedagógusok munkájáról, de kifogásolták, hogy az új feladatokra a nevelők felkészítése nem volt kielégítő. Sokan nem értésüket fejezték ki afelett, hogy a tankönyvek egy része késve készül el és kerül forgalomba. A művészetpolitikai alapelvekkel egyetértés fogalmazódott meg, de a hallgatók többségének véleménye szerint azok alkalmazása korántsem kielégítő, a e vonatkozásban felvetették a művészeti élet területén dolgozó kommunisták és pártszervezetek felelősségének kérdéseit. A művészeti életünket helyesen Ítélték meg, abban szocialista és attól különböző irányzatok vannak együtt. Nem látják kielégítőnek a szocialista irányzatok támogatását, propagálását. Elitélik a túlzó , moderneskedő, a dolgozók szamára érthetetlen és idegen művészeti megnyilatkozásokat, az öncélú trágárkodást és erotikát, az erőszakot és borzalmat propagáló filmek bemutatását. Ugyanakkor, bár sokkal kisebb érzelmi telitettséggel bírálták a nosztalgia hullám cimén felidézett silány művészi termékek szinte ráerőszakolását a társadalomra. ^ A kritikáról általános volt a megállapodás, hogy az nem ad kellő elemzést a müvekről, művészi eseményekről, ezáltal elmulasztja egyik alapvető kötelezettségét az értő, müveit közönség nevelésit, az igényfelkeltést. Kulturális életünk megítélésében elismerték a fejlődést. Aggodalmat fejeztek ki a kerületi mozik számának csökkenése miatt, bírálták a művelődési házak állapotát, de elismertek, hogy tartalmi tevékenységükben fejlődés mutatkozott.^Elismeréssel szóltak a lakóterületen kialakított közművelődési gyakorlatról, de hangoztatták, hogy ez a kitérjeszkedes ma még eléggé szűk területre korlátozódik. A szocialista erkölcs témakörében az erkölcsi normák átalakulása a munkaerkölcs, a szocialista hazafisag es a proletár internacionalizmus kérdései váltották ki a legnagyobb érdeklődést . , _ _ , Az erkölcsi nevelést nem tartják kielégítőnek, de ezt nagyrészt az átalakuló társadalom fejlődési ellentmondásaira AÍ II 10~~