Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.24.a/7)
1957-07-10
1 I' t . _2_ 4 ^f" 2 * Kunczer et.: /folvt./ A kérdést úgy vetik fel, hogy mist mondanak most, mint "------------nov., decemberben. Az ellenforradalom elleni harcot a kommunisták nem úgy hajtották végre, mint kellett volna, mert a dolgozókat nem világosították fel kellőképpen, igy történhetett meg az, hogy egyes ellenforradalmi személyek mellett aláírásokat gyüj-r töttek. Voltak olyan MDP. tagok, akik az ellenforradalom időszaka alatt meghúzódtak nem mertek kiállni a part mellett, de március végén mikor biztosítottnak látták a helyzetet tömegesen jelentkeztek a pártba. Azokkal az elvtársakkal akik ilyenek voltak el kell beszélgetni, politikái felvilágositó munkát kell végezni a körükbe, helytelen magatartásukat meg Kkkell magyarázni, de azért elzárni előlük az utat a párttól nem szabad, mert sok becsületes dolgozó volt, aki ugyan nem segítette a pártot ebben az időszakban, de az ellenforradalom mellé sem állt. Papp et.: Dóra et. beszámolójával nem értek egyet teljes mértékben, mert elmondotta ugyan, hogy az gazdasági. munkát elő-térben kell helyezni, mégis keveset foglalkozott vele. Hiba volt, hogy ezzel kapcsolatban nem kérték ki az üzemek véleményét. Pl. a^mi üzemünkbe minden teremben verseny folyik, ezt úgy tudtuk kivívni, hogy felvilágositottuk a dolgozókat ennek jelentőségerői és arról, hogy nekik lesz ebből hasznuk. A Népfront kérdésével teljes mér/-v tékben egyetértek, ezt üzemünkben meg is próbáltuk beinditani, egy előadót hivtunk ki és a párttagoké valamint a pártonkivüliekd meghívtuk. Nem értek egyet viszont azzal, hogy a kerületi Békegyűlés elmaradt, mivel az előadó Illés et. nem tudott kijönni, igy hazaküldték a megjelent elég sok^dolgozót, pedig más előadóval is meglehetett volna tartani. Kérem az elvtársakat, hogy a jövőben ilyen hibák neforduljanakniáelő, mert ha nehézségek adódnak azt meg kell oldani. Igaza van Dóra et.-nak, hogy a volt MDP. tagokkal többet kell foglalkozni. Ez a mi üzemünkben meg is történt. Vannak olyan dolgozók is, akik ugyan személyesen nem vettek részt az ellenforradalomban, de az egyik a fia miatt, a másik pedig egyéb okiból kifolyólag nem meri kérni felvételét. Ezekkel a dolgozókkal elbeszélgetve megmagyaráztuk, hogy a part , tiszteséges becsületes embereknek tartsa Őket, ha munkájukkal, viselkedésükkel bebizonyítják, hogy a párthoz hűségesek, akkor tagjai lehetnek a pártnak. Mikor Prágában kinn volt találkozott nyugati országokká tagjaival és beszélgetés folyamán azt mondot/ ták, hogy nem tudják megérteni, hogy történhetett Magyarországon .. ellenforradalom, hol volt a 9.ooo kommunista, miért nem fogtak fegyvert a párt és a kormány mellett? Mi megmagyaráztuk, hogy a Központi Vezetőségben a rend felbomlott és nem tudott olyan utasításokat kiadni, hogy ezt a dolgot megakadályozzák. A mostani vezetőség azonban nem olyan, hogy ez mégegyszer megtörténhessen. Mikor az üzemekben megkezdtük a párt szervezését és a kerületi P.B.-ra bementünk, hogy a feladatokat megkapjuk, visszatérve az üzemben azt hallottuk, hogy egyes dolgozók úgy beszél- X » hogy mit hallgatnak egy-két futóbolondra, de mi ezeket a támadásokat visszavertük és bebizonyítottuk a párt vezető szerepét. De ezek most már nem nyiltan, hanem alatomosan próbálnak bomlasztani a pártegységben. Ez megmutatkozott aböan isf> hogy a párttitkárt akarták a gazdasági vezetőkkel szembenállitani, de e,z nem sikerült. Nem értek egyet azzal, hogy megalkuvás legyen azokkal a tagokkal, akik március végén léptek be a pártba, és akik védelmükbe veszik azokat a dolgozókat akik az ellenforradalom alatt uszítottak. 2. t,------------------------------------------------------------------------------^ . I