Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.24.a/7)

1957-07-10

I . í í • i « - 5 - S ^ , fr " Pataki et.: Helyesnek tartja az ákitva értekezletek megtartását, mivel akkor a felsőbb vezetőség részéről is kijön valamelyik elv­társ, ezáltal megismerik kerületünk problémáit. Helyesnek tartanx, Ha a pártvezetők többet látogatnák az üzemeket,el­beszélgetnének a dolgozókkal, mert ez a múltban is nagyon bántotta őket, hogy nem igy volt. Örömmel tapasztaltam, feag hogy a nagygyűlések közelebb hozták a vezetőséget a dolgo­zókhoz. A múltban beszéltünk ugyan pártegységről, de ez nagyobb részben csak brossuríkon keresztül mutatkozott meg. Ezt a hibát nekünk nem szabad elkövetnünk és le kell vonni a tapasztalatokat a múlt hibáiból. Nem ±x vitás, hogy most is vannak veszélyek, mert az ellenség már fél és nem mer nyiltan fellépni, igy a mi munkánk is nehezebb velük szemben Véleményem szerint az elbocsájtott dolgozók hibáit, akik az ellenforradalmi cselekményekben résztvettek és azt ssgrkaciÜ segítették okvetlen a dolgozók tudomására kell hozni, mert az ellenség ezeket a hibákat más szinben tünteti fel és ezáltal még sajnálják is az elbocsájtott egyént. Továbbá meg kell magyarázni a dolgozóknak a teljesítménybér fontosságát, hogy az nemcsak nemzeti érdeket, de az. Ő érdekeiket is szol­gálja. A politikai hangulat az üzemekben nem megfelelő, ^ . mivel nincsenek politikai viták, ha vannak is csak ritkán, ami a pártonkivüliekre van káros hatással. Ezen sürgősen ^ változtatnunk kell. Richter et,: Mikor Dóra et. a pártvezetők munkájáról beszélt az É4K.M. pártvezetősége egy kicsit találva érezte magát. Meg kell azonban mondani, hogy nagyon nehéz volt a munkánk. Akik az okt. események után közvetlenül beléptek a pártba nem azért tették, hogy Íróasztalukat azaz beosztásukat védjék meg és ennek folytán helytelennek azaz arősnek tartom azt a kriti­kát melyet a kér. P.B. velünk szemben mondott. Igaz, hogy a P.B. részéről megbiztak egy brigádot, mely a munkánkat felül­vizsgálta, de helyesebb lett' volna, ha ez a brigád inkább segiti munkánkat. Dóra et. beszámolójában megemlítette, hogy egyes kommunisták megütnek olyan hangot, hogy visszatérünk az MDP. útjára, de véleményem szerint, ahogy Marosán et. bd­­^ szélt ez nem fog megtörténni. űzett et.: Ha a SZ.K.P. határozatát megnézzük látjuk, hogy egyes szemé­re ---------- lyek egy bizonyos nézetben egyetértenek. Nálunk is van ilyen jelenség, hogy a jobboldali és baloldali elhajlók találkoz­nak egy bizonyos nézetben. Találkoztam például olyan párt­taggal, aki nem helyeselte, hogy Kádár et. van a kormány élén. Megjegyezni kivánonj továbbá, hogy a funkciók betölté­sénél vigyáznunk kell, héhogy úgy legyen, hogy minden helyen csak párttagok lehetnek, mert felvetődik a pártonkivüli dol­gozókba, hogy hiába tanulnak és végzik becsületesen munkáju­kat nem kerülhetnek olyan helyre, ami esetleg képességüknél! fogva megilleti őket. Voltak azonban olyan kommunista elvtár­sak akiket az ellenforradalmárok elbocsájtottak munkahelyük­ről, vagy más munkakörbe helyeztek az ilyen elvtársakat ter­mészetesen vissza kell helyezni, A munkástanáccsal kapcsolat­ban szeretnék tisztázni valamit, papíron in^g létezik, de gya­korlatban már megszűnt. Ezt papíron is meg kell szüntetni, hogy a szakszervezet megkapja azt a feladatot, ami őt meg­illeti úgy a termelési, mint más vonalon. Sárosi et.: Több hozzászólás nem lévén megkéri Dóra et.-at adja meg a “ hozzászólásokra a választ. h ■___________! '■

Next

/
Oldalképek
Tartalom