Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.24.a/7)
1957-07-10
I ; . - - j j} Jegyzőkönyv, felvétetett: 1957. julius lo-én a XIX. kér. P.B. aktiva ülésén. Jelen vannak: A meghívott elvtársak. Napirendi pont: Sárosi et.: Üdvözli a megjelent elvtársaksb és a Bp.-i P.B. első titkárát Marosán elvtársat. Felkéri Dóra elvtársat tartsa meg beszámolóját. Dóra et.: Az 1. napirendi ponttal kapcsolatban megtartja a beszámolót. /Csatolva a jegyzőkönyvhez./ Pincés et.: Dóra et. beszámolójában elmondotta, hogy a volt MDP." tagokkal való foglalkozás nem volt kielégítő, ami objektiv okokból keletkezett és szubjektív okokra ment át. A mi hibánk volt, hogy a volt MDP. tagokkal, akik nem jelentkeztek a pártba és a többi becsületes dolgozókkal keveset foglalkoztunk, nem végeztünk körükben politikai felvilágósitó munkát. Most azonban már sok kom- C' munista máskép látja a helyzetet, máskép foglalkozik azokkal a volt MDP. tagokkal, akik nem álltak ki szilárdan a párt mellett. ' A pártonkivüli dolgozókat azonban teljesen elhagyagoltuk, nem néztük meg azt, hogy az ellenforradalom mellett álltak, vagy csak a befolyása alatt. Vannak olyan egyének, akik az októberi időkben kiálltak az ellenforradalom mellett, most pedig megbújnak a párt soraiban. Vannak olyan párttagok, akik a vöröscsillagot leszedték az üzemekről, mondván azt, hogy inkább ők szedik le, mint ezt az ellenforradalmárok tegyék meg. Beszélt továbbá a Szovjet Kommunista Párt Központi Vezetőségében történt leváltásokról, ennek okairól. Megjegyzi továbbá, hogy kezdünk oda visszajutni, ahol okt. 23-a előtt voltunk, mert.sokan támadnak bennünket, hogy egyes vezetők ellen nem léptünk fel úgy ahogy mkk kellettapa volna. Sokan követelik a dogmatikus, szektáns elvtársak felülvizsgálását. Mi nem örülhetünk egy pillanatig sem, hogy Molotov elvtársat leváltották, mert igen nagy szerepe volt a Szovjet Kommunista Párt ss munkájában* Nálunk nem helyeslik, hogy a szektáns, dogmatikus elvtársak beosztásukban maradjanak, de ezeknek az érdemeit nem veszik figyelemben, mondják egyesek. Hiányolom, hogy nem beszél a K.V. Rákosi és Gerő elvtárs ügyéről, mert egyik értekezleten minden hibát rájuk kennek, a másik pedig ezt úgy elsimítják, mintha nem követtek volna el semmi komyaj: hibát. Kérem a K.V.-et, hogy ilyen elvi kérdésekben megfelelően tájékoztatja a tagságot, hogy az megfelelő módon tudja értékelni. Kunczer et.: A, beszámoló foglalkozott a Szovjet Kommunista Part határozatával. Üzemünkben dolgozó munkások 7o $-ának tetszett a határozat, de vannak olyan elvtársak, akik helyeselték ugyan, de úgy gondolták, hogy nem kellett volna kihozni a nyilvánosság elé, egyesek pedig * úgy vetik fel, hogy mivel régi mozgalmi elvtársak voltak, nem szabad lett volna leváltani. Dóra elvtárs, helyesen mondotta el beszámolójában, hogy az olyan elvtársak akik nem hajtsák végre a párt utasításait megfelelően, ahok nem valók a vezetőségbe. A mi pártunkban a konferencia által hozott határozat helyes, hogy harcolni kell az ellenforradalom és a dogmatizmus ellen. Dóra et. elmondotta, hogy egyes párttagok tartózkodnak a párthatározattal •szemben, hogy mi ennek az oka, konkrét választ nem mondanak. I I _ ■ I i