Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1985-06-18

r " i- 4 -pártszervezetének megbízásából közös munkabizottságot hoz­tak létre. A bizottság azt a feladatot kapta, hogy dolgozzon ki alternatív javaslatokat a vállalat szervezeti korszerű­sít Ó3ére. A tárgyalások eredményeképpen állásfoglalás került elfoga­dásra, mely egy fejlettebb szervezeti irányítási és órdekelt- 1 sógi rendszer alapjait foglalta magába. Az állásfoglalás alapján a vállalat vezérigazgatója és a KMGY igazgatója április 15-én megbeszélést tartott, ahol ''~v azonban megegyezés nem jött létre. ) Ezután került sor a munkahelyi tanácskozásokra, ahol a KMGY kollektívája egyhangúlag a gyár önálló vállalattá szervezé­sét javasolta, melyhez a kezdeményezést és a programot a KMGY pártszervezetének hozzájárulásával az előkészítő bi­zottságnak átadta. Ennek ellenére az előkészítő bizottság a többségi vélemény alapján - az egyvállalati szervezeti keretek megőrzése mellett, az átalakulást 1986-ra, az ere­deti javaslatnak megfelelően javasolta. A kerületi pártbizottság vezetése a kialakult helyzetről tá­jékoztatta a Budapesti Pártbizottság illetékeseit. Egyúttal felkérte a vállalat gazdasági vezetését, hogy dolgozzon ki alternatív javaslatokat a vállalat szervezeti korszerűsí­tésére, a belső érdekeltségi rendszer továbbfejlesztésére, a jelenlegi vállalat keretei között és azt koordinálja az Ipari Minisztériummal. A vállalat gazdasági vezetése május 24-én az elkészült javaslatokat - egyeztetve a kerületi pb vezetőivel - megküldte dr. Kapolyi László miniszter elvtáro­­nak. Vörös Október -érfiruhaqyár Az áttérés időpontjára vonatkozóan - tekintettel arra, hogy 1986-ban indul az uj középtávú terv, az 5 éves Lollcktiv Szerződés ”, valamint a fejlesztési és beruházási terv -t______ — J­­--- - - - ■ - * - - - - - - — --- I - — - - 1 --— - ----

Next

/
Oldalképek
Tartalom