Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.24.a/4)
1985-06-18
r i- 5 -úgy látják, hogy célszerűbb lenne az áttérést 1985. II. félévében megvalósítani. Az előkészítő bizottság az Ipari Minisztériumot kérte, hogy a módosítást engedélyezze. A szervezeti korszerüsitós témája kapcsán megállapítható, hogy a korábban felmerült önállósági törekvések nem a gyáregységek kollektíváitól indultak el, hanem a megyei, városi PB-ről, illetve tanácsoktól. A belső érdekeltségi rendszer növelésére 1985. januárjában bevezetett intézkedések, úgy tűnik, hogy biztosítják a vál^ lalat további fejlődését és a gyáregységek nagyobb önállóságával járó felelősségteljesebb gazdálkodást, az alkotó kezdeményezést. Gránit Csiszolószerszám- és Kőedénygyártó Vállalat Az uj irányítási formát 1986. I. negyedévtől kivánják bevezetni. Delonleg az előkészítés megfelelő ütemben folyik. A gyáregységek részéről önállósulási törekvéseket a gyár vezetése nem tapasztalt. összefoglalva megállapítható, hogy a kerület vállalatai az ^ uj vállalatirányítási formára való áttérés előkészítését átgondoltan, a feladat súlyának megfelelően, rendben megkezdték. A sikeres átalakulás feltételei biztosítottak. Felsőbb szintű állásfoglalásra a Ganz Műszer Müvek esetében kell, hogy sor kerüljön. IV. Pártsze rvoze tok, további feladatai 1./ A pártszervezetek az előkészítés további szakaszaiban is működjenek szorosan együtt a szakszórvezeti szervekkel, a megalakult bizottságokkal. Gondoskodjanak arról, hogy a KISZ szervezetek véleményét a munka során kellően vegyék figyelembe. I ---------J ._____- ---------- — - - - - - ...... — - — - - -- • - • - - - -- 4 -- - - _