Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.24.a/4)

1974-02-13

I I - 4 -Egyre inkább úgy tűnik, hogy csak rendkívüli erőfeszítéssel lehet elérni a GB határozatban szereplő célok megvalósítását, azt, hogy egy korszerű gyár, a gépipar átlagos hatékonyságának, jövedelmezőségének szintjén működő gyárrá váljon. Nyitott a VC3G jövőjének kérdése. Ehhez az kell, hogy megfelelő döntések szülessenek és kellő anyagi eszközök álljanak rendelkezésre, megfelelően átgondolt intézkedések összehangolt rendszere érvényesüljön. Akkor lehet csak elérni a GB határozat végre­hajtását. Az üzemben a létszám visszaesett, minőségileg megromlott, termelési szerkezete úgy alakult, hogy 197ő-ig a korábbi termékszerkezetből biztosítva van bizonyos mennyiségű traktor gyártása, ezen túl pótalkatrész, továbbá azoknak az ^ alkatrészeknek gyártása, amelyeket Győrből telepítettek ide. Nincsenek döntések arra, hogy az épülő uj csarnokba és a tervezett uj csa - okba minek a gyártása folyik majd, milyen gépekkel, technológiával és ehhez hogyan biztosit.iák a munkaerőt. A feladat a győri gyár lehetőségeit meghaladja, jelentős beruházásokat igényei. Ez a felismerés egyre ^ inkább erősödik a győri gyár vezetőiben, egyre gyakrabban hangoztatják, hogy kényszer alatt vállalták az odac utoláát. Csag gondotm problémát jelent részükre s keresik az indokokat, magyarázatokat, hogy miért nem valósítható^meg a GB határozat. Az együttműködés nehézségei is jórészt ebből adódnak, vannak jelei, hogy a felelőse get magukról elhárítani, a politikai I szervekre áthárítani igyekeznek. Olyan feladatot vállaltak, amely erejüket, lehető; geiket meghaldják. Németh elvtárs rendkívül határozottal és egyértelműen annak véleményének adott kifejezést, hogy a GB határozatot az előírásoknak megfelelően kell végrehajtani és a felelősség alól nem vonhatja ki magát a KGM miniszter, a^KB illetékese az MVG vezetése. Korszerű, gazdaságosan működő gyárnak kell kialakulnia, az ehhez szükséges anyagi eszközöket az állam segíts gével elő kell teremteni, a szükséges intézkedéseket ki kell dolgozni és megváló itani. A közeljövőben Németh elvtárs vezető-ével meg kell tárgyalni az ezzel összefüggő kérdéseket a KGM miniszterrel a KB illetékes vei az MVG vezetőjével. Kéri a VB-t vegye tudomásul a tájékoztatást. A VB a tájékoztatást egyetértőleg tudomásul vette. dr.Duna,),'zki elvtárs: javas* Íja a VB legyen nagyobb figye­lemmel a kerületi íparvállala k helyzetére, teremtsék meg a lehetőségét a vállalatok fejlesztésének és ehhez a Tanács adjon segítséget terület vonatkozásában. A VB a távlati fejlesztéssel összefüggésben az ipari terüle­tekre vonatkozóan megerősíti azt a korábbi állásfoglalását, hogy kötelezi a Tanácsot, az üzemeket, hogy annak értelmében járjanak el, hogy az ipari területeken elsődlegesen a kerület­ben működő iparvállalatok területi igényeit kell kielégíteni, fejlesztésüket biztosítani. Ezekte a területekre csak olyan vállalatok, intézmények települhetnek, amelyek környezeti ártalmat nem okoznak. A főváros iparfejlesztési koncepciójába illeszkedő fejlesztés szorgalmazza és támogatja a VB és a tárgyalások során ezeket a szempontokat továbbra is a legha­tározottabban képviseli. A javaslattal a VB egyetért. ( ? r ' \ ") K.M.f. ' ^ MSZMP XIX.kér. Bizottsága 1 L -­­J

Next

/
Oldalképek
Tartalom