Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.24.a/3)
1983-12-21
I Másrészt az Importkorlátozás Ó3 a hazai anyagellátás súlyosbodó gondjai is nehezítették a kiviteli elképzelések megvalósítását. A: exportpiacok helyzetét érzékletesen le lehet mérni a relációnilb'HL exportgazdasáqossáq alakulásában. Nem rub6Lre 1 áci'JüaT" 'm indon kerületi egység gazdaságossága romlott, átlagosan közöl 10 "~al A nehezebb piaci feltételek mellett e tényben természetesen a devi-* z Hí., politika alakulása is komoly tényező volt, A szocialista export gazdaságossága általában az elmúlt évihez hasonló, a Ganz MM rubclkitermelósi mutatója lényegesen javult. 1 ^ bl/V' c'-<~*helyzet alakulásában kiugró oredmény, hogy a Ganz MM - íz elméi t évhez hasonlóan - idén ismét növelni tudta fizikai dolgozóiítszámnt, mintegy 2,4 '/0~al, alapvetően vidéki gyáraiban megvalósított létszám feltöltéssel, A VOR vállalati szinten 5 %-ot, de póld !uJ a kisposti varrodában közel 20 %~ot vesztett produktív létszámából A 'obG létszámfogyása mérséklődött, a Hungáriáé viszont 11 rá-os mértékű volt 1983-ban, A munkaerőhelyzet szorítása az elmúlt évelőnél g ' í:rabban tett szükségessé belső átcsoportosításokat, általában csak ideiglenes jelleggel, A legtöbb termelőüzemben nőtt a túlóra felhasz- —, n: ';.ip is a bázishoz képest, A megvalósított munkaszervezési intézkedések az élőmunka hiányt csak enyhíteni voltak kúposok. A Jövedelmek alakulása a tervezettnek megfelelően alakult A v falatok 3,3 - 3,6 %, a szövetkezetok ennek közel kétszeresét 4tr- Y6 bérszínvonal növekedést te :lta!< mogvalóoitani. A Vas-Fém több mint 10 . “OS bérszínvonal növekménye a kisszövetkezeti konstrukció nyiotottö lehetőségekből adódott. A Vas-Fém egyébként 62.202 Ft-os bérszínvonalával az első helyre került a kerületi hatáskörbe tartozó gazdálkodj egysegek köreben, A vállalatok és szövetkezetek ezévi bérfoilesztéseik >^, lLalában csak minimális differenciálással hajtották vénre A belső érdekeltségi rendszerek módosítása viszont jól szolgálta n 'konkrétabb ösztönzést. J A általában a tervezett érték nagyságrendjében alakult /a VOR eseteben a csökkentett tervnek megfelelően/. A kerület két lonn ’Oyobb termelőegysége - a VOR és a Ganz MM - esetében azonban ez egyben az elmúlt évinél kisebb nyereségtömeget jelent. Különösen alacsony a VOR nyeresége - amely az I. féléves 8,5 mFt után éves s mién is csak 30 mFt volumenben várható, ez az 1902 évinek fele ere. m. A yálialat beható belső és összehasonlító elemzések alapján a dlé^intez <edéoeket határozott el nyereségtömegének jövőbeni növel<..bo érdekűben, az alacsony hatékonyságú" minősítés és követkozmónV01 elkerülésére. A Gránit, bár éves nyoroséqtervótől kismértékben ?rtxar " báZi9h0z ,<épe9t közo1 nagyobb nyerésijétr“h-1 ”?!??ICC2,>t<!k.Migyavl öv során konor '-m/ A n' volt, az állammal szóm bor. i k ó t el ozo t to ego i Unok eleget tettek. A pénzügyi nehézségek - a banki szigorítások nyomán is - a°on, ! MND póldáVi a Gan2 MM részére átlagosan 30 mF?-oí k< . ab hitelt biztosított, es a hitelvi9szafizctÓ9 futamidejét Í3 csökkentette. Több ogysógnok - VOR, Eloktrio, Vas-Fém - esetenként átmenői í gondot okozott ez, hogy ogy-ogy megrendelőjük a leszállított termékert csők késedelmesen fi-rotott'. illetve, hogy a víŐki ezélíítok veszélybe?''** blz°nytol£mr'a3a matt teljesítési hotáridűk kerül|--- - -J 1 1 1 ■■ » ' 11 I I J ■ I I | M I IMI I 1 ' " * ' 1 1 ' ■ ' ' 1