Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.24.a/1)

1970-10-10

( me^sm#**1*!** *+*>«*■ Javult a beszámolói időszakban a körzeti betegellátás, ugyanis 5 uj körzeti ápolónői státust kaptunk s most 2? körzeti orvosra 22 körz. ápolónő jut. YJavult továbbá 2 beruházással is: a már megnyilt Madácz utcai rendelő­vel és az épülő Nagyszöllősi úti körzeti rendelővel. A másik probléma, melyben a Főv. Tanács segíthetne, az egészségügyi beruházások kérdése, ill. a .kiöregedett berendezések és eszközök ki-^ cserélése korszerűbbre. Ezeket már 1951-ben is használtként kaptuk más intézettől. Ezek sajnos lassabban pótlódnak, mint romlanak s ezek pótlására kerületi erőből nincs mód. Fővárosi és kerületi közös probléma a káder-, különösen a szakkepztt egészségügyi középkáder utánpótlás kérdése. Ezen az Egészségügyi Szakközépiskola sem segitett, csak besegített. Az iskola végzett növendékei közül kevesen jöttek a rendelőbe dolgozni, pedig most még a szakképzettnek járó bérezést kapták. 1971-ben végzők már nem fognak szakképesitést kapni s igy előreláthatóan - ha addig a bérkérdés nem í~ rendeződik - még kevesebben fognak hozzánk jönni, pedig nagyon jól járnánk velük, mái' kész szoc.eü. szemlélettel és nagy szaktudással kezdik meg a munkát. Szakképzett középkáder nincs, ezt már meg is szoktuk, de nem tudjuk megszokni, hogy általunk és munkatársaik hősies helytállásával biztosított munka melletti szakképzés / 1 1/2 vagy 3 év / befejezése után nem marad az eü. területén, hanem 1 -2oo Ft-ért tovább áll. A beszámoló szerint a kerület üzemeiben csökkent a fluktuáció, sajnos ez nem mondható el az egészségügy terü­letéről. Neheziti a helyzetet az is, hogy ha valami módon lakáskiutaláshoz jut, egy-egy jó középkáderünk /de orvosunk is/, a lakást nem a kerületben, ill. a XVIII ker-ben kapja, hanem Óbudán, vagy még messzebb, s igy lassan elkivánkozfik egy közelebbi munkahelyre. Helyes lenne egy-egy fontos poszton jól helytálló eü. dolgozó ideragasztásához a lakás­­kiutalással is hozzájárulni. Jó kezdeményezés volna kerületünk vezetőitől, az ett. intézmények gazd. hivatalainak egységesitése, lényegesen előrevitte volna a gaz<r dálkodást. Sajnos a kérdés valahol elaludt, jó lenne felébreszteni. Most pedig pár szót a pártszervezetről. A Rendelőintézet pártszervezete politikai gazdája a kér. összes eü. intézményének. A vezetőségválasztó taggyűlés elfogadott beszámo­lója szerint a pártélet az utolsó A- óv alatt fejlődött: élővé váltak a bizalmi-csoportok, egyenletessé vált a tagfelvétel,'az egész tagság végez pártmunkát és résztvesz a politikai oktatásokon. Élénkké vált a KISZ élet is, s ami még sohasem fordult elő, a KISZ vezetőségnek 5-ből 3 orvos tagja van. A jubileumi ünnepségek rendezé­sében KISZ-eseink szépen szerepeltek és a Jahn Ferenc szoborleleplezéssel kapcsolatos kiállítást is ők rendezték. A kerületi egészségügyi dolgozók eszmei-politikai helyzete nem rosszabb, mint a jobban dotált belső kerületeké.---^-J

Next

/
Oldalképek
Tartalom