Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.24.a/1)
1970-10-10
; 6lo eü. dolgozóból 98 % szakszervezeti tag és 118 végez valamilyen szakszervezeti munkát. 41 párttag és 44 KISZ tagunk van. 227 dolgozó vesz részt a párttagokon kivül politikai oktatásban. Etikai helyzet jó, és a kérdés felszínen tartása folyamatos. Az orvosi etika helyzetével úgy a kerületi Tanács VB. Egészségügyi Főosztályának vezetője, mint a Rendelő Intézet vezetője, a pártszervezet, mint szakszervezeti Vezetőség megtárgyalta az 1969 évi helyzetet és azt pozitívan értékelte. Valóban az tény, hogy a lakosság részéről több jogos kérdés, panasz merült fel, mint pl. az orvosok borravaló elfogadás, illetve honorárium elfogadásának kérdésében. Ebben úgy kívánunk segíteni, hogy a lakosság felé felvilágosító munkát fogunk végezni ennek megszüntetésére, az orvosok részére pedig meggyőző agitációval, fel világositó munkával akarunk rámutatni ennek helytelenségére. Pártszervezetünknek tekintélye van, problémáikkal minden gátlás nélkül bizalommal felkeresik a dolgozók pártvezetőségünk tagjait. Köszönjük a 4 év alatt a kér. PB-nak a kapott segítséget és dolgozóink nevében is Ígérhetem, hogy a kér. egészségügyének továbbra is jó munkásai, s ha kell, harcosai leszünk. A beszámolóban foglaltakkal egyetértek s azt elfogadom, további munkájukhoz pedig jó egészséget kívánok. ______J I