Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.23.a/4)
1984-06-21
Rundszeresen, évente több alkalommal tart pártnapot a kér. PB I. titkára és a kér. Tanács Elnöke is.- A politikai vitakörök tekintetében a leér. PVB 1982. december 9-i határozata elősegítette, hogy megítélése egységesebb, szervezése célratörőbb legyen. Azonban még mindig előfordul, hogy nem j látják tisztán agitátor-felkészítő funkcióját, és igy a pártalapj szervezeteink többsége még képtelen megteremteni működésének feltételeit. /A vitakörök lényegében hasonló számban és körben dolgoznak, mint másfél évvel ezelőtt./ A vitakörök vezetői döntő többségben az alapszervezet propagandistái, ágit.prop. titkára. Ebből következően ritkán rendezünk kizárólag vitakör vezetők részére tanácskozást, felkészítésüket , a propagandistákkal együtt szervezzük, illetve a Budapesti Agitátorok Fórumának hasznosításával biztosítjuk. Különösen ebben a munkaformában nélkülözhetetlen az egyébként is jól hasznosítható Politikai Vitakör füzetek, és a Budapesti Fórum. A gyakorlatban sokat segített, hogy a kér. PVB határozatában kimondta: "A politikai vitakörök a pártalapszervezetek és pártszervezetek agitációs fórumai. a. / Arra kell törekedni, hogy állandó tagjai elsősorban agitátorok legyenek; ezzel párhuzamosan tegyük lehetővé érdeklődők részvételét. b. / Az állandó tagok esetében, az alapszervezet ezt 2-3 éven keresztül elismerheti a párttag eszmei-politikai továbbképzésként, amennyiben:- legalább középfokú politikai végzettséggel rendelkezik /egyedi döntés alapján 2 éves MLKI-t végzettek is/,- folyamatos agitációs tevékenységet folytat /párt- vagy tömegszervezeti vezető, propagandista, brigádvezető, stb/,- legalább három-négy évenként a pártpropaganda keretén belül elmélyiti ismereteit /vagy végzettségét magasabb szintre emeli/. | - 6 -f'