Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.23.a/4)

1984-06-21

j |- 7 -Ezzel az un. "két oktatásra is kell járni" szemlélet alól sikerült részben kihúzni a talajt. /Másik részről az oktatás aktuálisabb témái és meggyőző, vitatkozó módszere segített különválasztani az oktatást és a vitakört./ I Feladatunk, hogy az alap3zervezetek egyre szélesebb körében \ segitsük elő agitátoraik szervezett felkészítését, a vita­körök megtervezését. Továbbra is célszerű egy-egy agitációs akció keretén belül, kiemelt, ajánlott témában vitakörök j tartását kezdeményezni, mert ez a tartalmi hasznosságán túl segiti, hogy a valóságos feladatainak betöltése közben sze­rezzenek tapasztalatokat szervezők, résztvevők egyaránt.- A Budapesti Agitátorok Pórurnán rendszeresen, kb. húsz fővel résztveszünk. Jelen vannak pártbizottságok, pártvezetőségek ágit.prop. titkárai, a témában érintett állami vezetés /pl. vallás témakörénél kér. Tanács Müv. Osztály/ és a bokor-isko­lákból egy-egy fő. A hallottak továbbadására a pártbizottságok és pártvezetőségek esetében a soros titkári, ágit.prop. titkári értekezleten kerül sor. Kerületi szinten továbbadása kevésbé rendszeres. Szükséges, hogy csoportos agit-prop. titkári keretében - ahol i a fórumon resztvettek nincsenek jelen - az elhangzottakat következetesen továbbadjuk.- A kerületi Információ Felelősök Fóruma betölti azt a szerepet, hogy a legszélesebb körben felvetődött kérdésekben az illetékes vezetőtől tájékoztatást biztosítsunk. Ennek továbbadására álta­lában taggyűléseken kerül sor. Az utóbbi kb. egy évben rendszeresen meghívjuk a pártbizottságok KISZ, és szakszervezeti információ felelőseit is, hogy szélesebb , körű, közvetlen tájékoztatást érjünk el. Mind a tartalom, mind a forma oldaláról továbbra is célszerű szervezni a fórumokat. 5 (o

Next

/
Oldalképek
Tartalom