Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.23.a/1)

1966-10-23

I I 39 A Munkásőrségben folyó közösségi élet a több évtizedes párt­munkás tapasztalattal rendelkező veteránok nevelő munkája ered­ményeként a fiatal pártönkivüli elvtársak egy-két évi munkás­őri tevékenység után kérik a Pártba való felvételüket. Ezeknek a fiataloknak a többsége a termelőmunka különböző terü­letén végzett tevékenysége javul. Politikai látókörük szélese­dik. aktiv hasznos tagjai a társadalomnak, akikre a szocializmus építősében számítani lehet. A tőlünk inás fegyveres testületekhez kerülő fiatalok tényleges katonai szolgálatukat példamutatóan végzik, mellyel nem kis mértékben járulunk hozzá a fiatalok ha­zafias neveléséhez, felébresztve bennük a haza védelmének szent kötelességét. Az_utóbbi évek során igen jó elvtársi kapcsolat alakult ki a kerületi rendőrség és a munkásőrség személyi álló— mánya között. A számos közösen megoldott feladat segiti", szi­lárdítja a kerülőt közbiztonságát# Nem egy becsületes kerületi lakos nyilvánította ki, hogy jó látni, amikor egy rendőr mellett ott látja a munkásőrt is, aki az ő biztonságára vigyázz. Ez az együttműködés a becsületes emberekből jo érzést, a garáz­da elemekből visszahúzódást, félelmet vált ki. Felsorolt ered­ményeink elérése nagymértékben a kerületi pártbizottság felénk irányuló politikai, nevelő munkája eredményezte. Az üzemi párt­­bizottságok, csucsvezetőségek, az üzemi és területi alapszerve­zetek megértve a Munkásőrség fontos szerepét, hathat>sabb .segít­séget nyújtanak, mint azt a múltban tették. Tisztelt küldöttértekezlet! Engedjék meg, hogy e helyről is a Munkásőrség 10.zj. Parancsnok­ság köszönetét fejezzem ki mindazon szervek és'elvtársak felé,a­­kik áldozatos munkájukkal időt és erőt nem leiméivé, az elmúlt 10 év során elősegítették, hogy a zj. az előbb felsorolt ered­­rs Kényeket elérje. Kedves Elvtársak! Fent felsorolt eredményeink mellett varnak még olyan negatív té­nyezők, melyek gátolják a tovább haladást, a fejlődést. Pártunk 19ő4. évi határozata értelmében az 5 évet leszolgáló munkásőrö­ket tartalékállományba kell helyezni, vagy le kell szerelni. Eb­ből kifolyólag minden év első felében uj munkáserőket kell szer­vezni, főleg a bázisüzemekből, az utánpótlás érdekében. Kerüle­tünkben ez a szervező munka még nem folyamatos , kampányszerű, melyből kifolyólag a kiválasztás sem elég alapos és előfordul, hogy nemkívánatos személyeket, büntetett előéletüeket is ja­vaslatba hoznak alapszervezeteink. Az újonnan'beszervezett elv­­társak, párttag és pártönkivüli megoszlása 50-50%-osnak kellen­ne lem ie. Sajnos ezt az iránysámot aiapszerveink az idén sem tudták teljesíteni, mert a párttagok nem jelentkeznek munkás­­őrnek. Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy a közép­szintű gazdasági és pártvezető elv társak, különböző'okokra való hivatkozással leszereltek az őrségből és ilyen szintű vezetők az utóbbi 3-4 év folyamán ne; is jelentkeztek munkásőrnak. t 45 |-----------------------­­--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------—.—' — ■L. — ■ . —­­­­­­- - ______—- * ----­­_ - - - ~ -' - - ~ i ' r I .

Next

/
Oldalképek
Tartalom