Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.23.a/1)

1966-10-23

l ! , 32 -A bonyolult és egymással csak közvetve^összefüggő tevékenysé­gek koordinálása igen nagy feladatot ró nemcsak^a vállalat gaz­dasági vezetésére, hanem a tömegszervezetekre, es igy elsősorban a pártszervezetre is. Arra vonatkozóan, hogy a vállalat a VIII. Kongresszus óta hogyan teljesítette feladatait, csak néhány adatot említek meg. Az adatok viszonyítási alapja az 1960 év, tehát a II. ötéves ter­vet megelőző bázisidőszak. 1960 évben 17 ország 17 fővárosába, mig 1965-ben 23ország 28 nagyvárosába- repültek a Malév menetrendszerű járatai, es az európai fővárosokon kivül, már Afrika és Ázsia államaiba is eljut­nak a menetrendszerű járatok. Ezeken felül a menetrenden kivüli járatok számos más országokba is eljutnak, és az ilyen járatok közül mint kiemelkedőt említem meg azt a kormánygépe t, amely kö­zel 25.000 km-es repülése során 3 kontinenst érintve kormányunk legnagyobb megelégedésére fejezte be útját, és ez alkalommal re­pülte át magyar utasszállító repülőgép először az Egyenlítőt. C' A szállítási teljesítmények 1960-hoz viszonyítva 1965-ben 3,1 sze­resére, a teljesitményi érték 3,2 szeresére, az üzemi eredmény közel 4 szerezésre növekedett. Hasonló nagyságrendben növekedtek főleg a tőkés és egyéb deviza eredmények is. Eredményes munkánk elismeréseképpen 1963 és 1964. években Élüzem elmet és 1965. évi eredményeink^alapján, jelenleg is birtokunkban van a Minisztertanács és SZOT Vándorzászlója is. A szakszervezet, párt és KISZ. szervezetek támogatásával jó ered­ményeket értünk el munkaverseny terén is és e téren végzett mun­kánkért legutóbb a kerületi PB. Írásos elismerését is megkaptuk.. /-s Igen nagymértékben javult dolgozóink átlagkeresete is. 1960 évben joggal vethettük fel, hogy az átlagkeresetek alatta vannak a közlekedési vállalatok átlagának, de ma már megállapíthatjuk, hogy átlagbéreink a közlekedési vállalatok között a legmagasabbak, és igy a szakma megkapta azt az anyagi megbecsülést, amellyel a leg­korszerűbb közelekedési eszközt üzemeltető dolgozók részére talán jogosan elvárható. Igen nagymértékben javult dolgozóink szociális ellátottsága is, a VIII. Kongresszus óta eltelt időszakban. Megépült egy 600 sze­mélyes öltöző és fürdőépület. Füthetővé tettük a 140 x 40 méteres 5.600 »f alapterületű hangárunkat. Folyó évi ti január 1-től kb. 400 dolgozónk részére ingyen adjuk az egyenruhát, fizikai dolgo­zóinkat uj formájú munkruhával és korszerű védőöltözöttel‘láttuk el, és ha még ma arról beszélünk, hogy különösen az öltöző és fürdőépület tekintetében még vannak kívánnivalók, meggondoljuk azt is, hogy a kerület számos üzemében bizonyára örülnének annak, ha e téren az ilyen értelmű szociális ellátottság a mi dolgozóinkkal azonos szintű lenne. * A szociális kérdéscsoporttal összefüggően mindamellett van egy olyan téma, amely a vállalaton belül kb. 140 főt érint, és ez a repülő személyzet uj nyugdíjtörvényének kérdése.

Next

/
Oldalképek
Tartalom