Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Agitációs és Propaganda Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.22.a/8)

1984-05-18

i > ± t - * 5, ! h “* dagabb tartalommal megtölteni, az itt tevékenykedő gyerekek jo­gaikkal, köte le ze 11 s é goikkol .jól óitok* Hon megfelelő azonban a kisobb közösségük önkormány za ti munkája, felad* tmsgha tár ozásuk sokszor f ar malissá válik* A kisobb közösségok kialakítás ában, az érték és normarendszor mogfogalmazásában. a feladatok órtékolésé­­bon meg sok a hiányossága Ezzel magyarázható, hogy sok gyorok nou talalja bolyét az osztály, őrs. raj életében^ munkájában* A hazafias internacionalista növelés komplex formában jelenik nog az úttörőcsapatok, is_kolai közösségek tevékenységében, S tevékenységek körében jelentős szerepe van a szervezeti, szükebb értelemben kerületi, iskolai hagyományoknak, Nemzeti szinbólu— maink, népszokásaink, népviseletek, étkezési viselkedési szokások, s kiemelten anyanyelvűnk ápolása, megismertető® és továbbőrzóse a tantárgyak adta lehetőségek alapján a tanítás során jól megva­lósul. A hagyományok feltárásában azonban még mindig vannak fehér foltok. Á magyar munkásmozgalmi hagyományok feltárásában is bátrab­ban kell cselekednünk* Ennek fontos szintere a történelemtanítás, de a munkásmozgalmi kutatómunka, a körzeti pártszervesetekkel való együttműködés is* Ezeken a területeken az utóbbi időben fel­les dűl és tapasztalható* Nem lehetünk elégedettek a tanórán kívüli hagyományőrző tevékenységek körevei. Elenyésző az ezzel foglalkozó szakkörök, mozgalmak száma. Körül©ti szinten nincs átfogva oz a terület. Kevés iskola, ,úttörő­­ősapa t alakítja sajat hagyományait /pl3 névadóhoz fűződő ünnooóly — sorozat/, üzen a területen a Eiirst Sándor Gimnázium már értékelhető eredményeket mutat, 3 a Körösi Csorna Sándor iskola és uttörőosapat i3 megtette kezdeti lépéseit , a. hagyományok egy sajátos csoportjai a nemzeti ünnepek, iskolai, csapat ünnepély ok. Értékük csak akkor lösz ha tartalomban, esn­ie okban, ismeretekben gazdagok, ha igazi érzelmeket hordoznak, akarati indításokoan csapódra!: lo., Iskolai 'ünnepeinkről nem mond­hatjuk ol egyértelműen ezeket az értékeket* Legtöbbször a különböző esemény önhöz, evf ordulókhoz tartozó ünnepélyek tartalmukban és kül­sőségünkén is hatnak a gyermekek értelmére, érzelmére, de gyakran előfordul, hogy egy — egy ünnepélyen a gyerekek passzív érzelem nélküli résztvevőkké válnak, Nehezen találnak iskoláink uj formá­kat, cselekedtető módszereket* Az utóbbi két évben erősödött a törekvés a szabadban, egéozr.apos programok megtervezésére /pl • i. “ ~ _.___________„___,_______ ■ ■ ■ 'I

Next

/
Oldalképek
Tartalom