Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1969-03-27

J j * _4. 1 A decentralizált XXII. kér. PV. Parancsnokság helyett lét­rehoztuk az I-V. szektor Parancsnokságot, amely megfelel a hadműveleti követelményeknek. IS szervezési mód lehetőséget adott arra, hogy időben végrehajtsuk a csapás utáni mentési feladatokat, mivel a Szektorok zömmel egybeesnek a már bé­kében kialakított Budapest mentésének fő irányaival. ■/'• feladatok irányítására Szektor szinten megfelelő katonai törzs áll rendelkezésre, inig a kerületekben 1-2 hivatásos tiszt látja el a polgári védelmi teendőket. Áz operatív feladatok végrehajtása tekintetében megvizsgáltuk a kerüle­tek fontosságát;, figyelembe véve nagyságukat háborús idő­­r szakban termelő üzemeit és a VIII., és X., kerületben 1-1 tisztet vezényeltünk a feladatok eredményesebb végrehajtá­sa érdekében. A szektorok és kerületek a működési utasításban rögzítettek alapján végzik feladataikat. Katonai törzsek megfelelő harc­készültségi tervvel rendelkeznek és az államigazgatási, ü­­zerni szakszolgálatok parancsnokain keresztül irányítják, tervezik, szervezik úgy a béke, mint háborús időszakban vég­rehajtandó feladatokat. Irányítják és ellenőrzik a Szektor kerületeiben lévő állam­­' igazgatási, üzemi, társadalmi és szövetkezeti szervek, vala­mint a lakosság kollektív és egyéni védekezésre történő fel­készítését. Gondoskodnak tömegpusztító eszközök és hagyomá­nyos fegyverek által okozott csapások elleni védekezés el­veinek érvényesítésére. Irányítják az élelmiszer, állatállo­mány, víz és takarmány tömegpusztító fegyverek elleni vé- 1 delmét. Tehát utasítási joga van a kerületi, üzemi, állami, szövet­kezeti szervek felé a felkészülést illetően. A fent említett kerületek ossz lakossága: 538.000 fő. háborúban termelő üzemek: 228 db. 112.900 fővel kiépített óvóhely: 747 " 107.900 " szükségóvóhely: 3.425 " 315.600 " AO ....—" ' ■■■■'" 1 L___________ __________________________________________________,____ ___________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom