Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1969-03-27

r "i S 1-5-Bzektor: Államigazgatási erők: 22.200 fő Üzemi erők: 29*000 M Itt figyelembe kell vennünk a lakosság elrejtésére a kőbá­nyai barlangrendszert és Szektorunk területén a Földalatti építkezést. Ha figyelembe vesszük az újonnan szervezett kitelepitési szakszolgálatot, a kitelepítést végre tudjuk hajtani Szek­tor vonatkozásban, a védett elhelyezést biztosítani tudjuk. Itt azonban szükséges megjegyezni, hogy a vonzási körzetek­ben a várható csapás figyelembevételével, fokozottabb gondot kell fordítani a háború időszakában termelő üzemek óvóhely építésére, kialakítására, melynek felmérési munkálatai je­lenleg folynak. /020-as HM.É7M.0T. együttes utasítása alap­ján./ A kerületekben 1966-ban a Honvédelmi Miniszter Elvtárs pa­rancsa értelmében létrehoztuk a kitelepitési bizottságot. 1966-ban megszerveztük a kitelepitési szakszolgálatokat. A szakszolgálat fontosságát igazolja az a bény is, hogy a szol­gálat parancsnokának a Tanács VB. elnökhelyettesét, törzspa­rancsnokának pedig a Tanács VB. titkárát jelölték ki. A feladatok meghatározásánál csupán néhány jellemzőt emlí­tettem, amelyből leginkább következtetni lehet a Szektorok, és kerületek sokrétű feladataira. A Polgári Védelem korszerű alapokra való helyezésének első lépéseként a szervezet működéséhez szükséges jogalapok rög­zítésére került sor. A Magyar Forradalmi Munkás Paraszt Kormány kiadta a honvé­delemről szóló 1960. évi IV. törvényt, majd ezt követően a védelem korszerüsitését biztositó 2002/1966. sz. Kormányha­tározatot, amely rögzíti elvileg a Polgári Védelem tevékeny­ségét. A Szaktorok és kerületek ezen kormányhatározat és törvényerejű rendelet szellemében végzik rájuk háruló fela­dataikat. */. A 4 óm ______________________—*______________________- - ___— ____á _______________*_____________

Next

/
Oldalképek
Tartalom