Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1964-03-12

f j I I- 5 -Az elvtörsak előtt ismeretese, hogy párt szar verteinknek- visz­­szaadtulwúzt a jogok, Ixo-gy-e- tagj olöjtlgazolyányokat és . t.sg­­köxayveke't' ük adják.ki taggyűléseken. Ezzel a joggal nem min­den partezervozétünk él, vagyis 'a "tagjelöltigazolványokat nem minden esetben veszik át időben itt a Pártbizottságon, Erre többször fel kell az alapszervezeteket szólitani. így a Vegyi­művek igen sokéit húzódtak a tagjelöltfelvételek, amit meg­beszéltünk ugyan az elvtársakkaí, de több okra való hivatko­zással még jelenleg is bent kb. 2 db. könyv, amit ki kellett volna már vinni. Megbeszéltük az elvtársakkal azt is, hogy a tagfelvételi kérelmek mellé, kérjék be azonnal a fényképe­ket is. A szakállas tagjelöltekkel kapcsolat bari: ezek a tagjelöltek a statisztika alapján mutatható ki, - 1963 év végén 13 fő volt, ebből 1964 januárjában a VB elé került 9 fo~'igy“áz át­húzódás 4 fő, ami azonban növekvő tendenciát mutat az újak belépésével. Ez annak tudható be, hogy pl. a taggyűlés fel­vette ezeket a tagjelölteket tagnak, nálunk is elfogadta a VB ülés, de a valóságban, vagyis a nyilvántartáson nincsenek be­vezetve, - és ez az ügyintézés problémáit veti fel. A felvé­telek okát abban keressük, hogy pártszervezeteinknél a külön­böző módszerek tekintetében háttérbe szorult a pártópitő te­vékenység, vagyis nem tudtunk előbbre menni. Ha az 196o évi­hez viszonyítsuk a jelenlegi helyzetet, akkor valamivel rosz­­tszabb képet kapunk, vagyis jelenleg majdnem 5o 7«-os csökkenést _ ..-lmutat a felvételi munka. Ez mint mondottam, az EivtórBB egyes - /n aiapszervesetéknél meglevő okok miatt van. Gyengén meg y a felvételi munka pl. a decentralizált pártszervezeteinknél, de az olyan pártszervezetnél mint pl. a Rkturi Pedagógus - itt már javulást mutat a felvételi munka, a Göcsej u. Párt­­^ szervezetnél ez most kezd tervszerűbbé válni, amikor az appa­rátus is tudatos tevékenységet folytat ez irányban: felmer­jük, kik^azok akikkel ilyen szempontból foglalkozni lehet. Felvetődik bennünk az, hogy a Kossuth tsz. pórtszervezeténél is vannak olyanok, akikkel lehet foglalkozni pártópités szem­pontjából, pl. szerintem Kékesi elvtárs is alkalmas lenne párttagnak, vagy az állattenyésztésben is lehet jől dolgozó pártonkivülieket találni, vagy ott van pl. Krecsmarik elv­társ is.Azzal viszont egyet lehet érteni, hogy a felvételü­ket kérők ele ne állítsunk nagyobb követelményt, hiszen azt J'/s is , látni kell, hogy idősebb émberekről van sző, olyanokról ■ y • akik régebben egyéni gazdálkodók voltak. Vagyis'' a követelmé­nyek itt lehetnek kisebbek, mint az az üzemekben van. Kerületünkben ténylegesen 1.15o fizikai dolgozd van, akik konkrét fizikai, kétkezi munkát végeznek pl. KTSz-ekben, üze­mekben, tsz-ben, stb. Nehéz kérdés, és nem is tudok rá konk­rét választ adni, hogy 196o~ban, vagy pl. 1962-ben hány tag­jelöltet vettünk fel. Igaz, hogy 1963~ban történt felvétel a Kossuth tsz-ben, de nálunk a felvétel időpontja a VB hatá­rozata alapján számit. Németh elvtársnak válaszolva: a Göcsej u. iskolában a fele­­lősségrevonás megtörtént, ezen a taggyűlésen Kissné és Amb­rus elvtársak voltak jelen. ________________________• Q u ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom