Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.22.a/4)

1963-10-11

] $ *■- 8 -Athestálás során elmondták nekem a Pártbizottságon az elv­társak azokat a tulajdonságokat, amin nekem változtatni kellene. Ezeket az emberi tulajdonságokat jó magam is is­merem, nem olyanok, amikről nem tudtam^volna lemondani. Ak­kor, amikor ezek a problémák a megbeszélések során felmerül­tek, mindig meg volt bennem az elhatározás, hogy ezektől sza­badulni próbálok, TM sajnos ugylátszik, hogy ezek az emberi hiányosságok, türelmetlenség, hirtelenség, idegesség, - úgy7 látszik ezek nálam még nem vezettek a mai napig sem megfele­lő eredményre. Úgy érzem azonban, hogy ezen a területen is van valami fejlődés, javulás nálam. Amit a dolgozók kifogá­solnak, hogy úgy tudok nézni, hogy attól is megijednek, saj­­nos a szememet nem tudom kicserélni, - esetleg a magatartáso­­iaon tudok csak változtatni még a továbbiakban is, A jelentésnek azzal a részével, hogy türelmetlen vagyok, e­­gyetértek! Ez abból is fakadt, hogy a^pártszervezet munkájá­ban bizonyos hiárjpsságok vannak, úgy éreztem, hogv a befekte­tett munka nem hozta meg azt az eredményt, amir kellett vol­na, - a türelmetlenséget én ennek is betudom,^ Nagyon szerencsétlen a Helyzetem, egyrészt azért is, mert nem függetlenített párttitkár vagyok, hanem mint a Vállalat munka­védelmi és tüzrendvédelmi felelőse, - ami bizonyos esetekben határozott fellépést kiván az emberektől, mert ebben a vonat­kozásban nagyon sok tenni való van még a vállalaton belül# __ ügy érzem, hogy ez a munka és a párttitkári teendők ellátását nem tudora összeegyeztetni. Nem mondom, hogy ezen a területen is a türelmesebb munka nem-e jobban meghozta volna az eredmé­nyét, de sok esetben úgy éreztem, hogy^ezen a területen is egy helyben topogunk, s ez váltotta ki belőlem a helytelen hangne­met# Jelenleg a pártcsoport ok közül az Erőtelep partcsoportja az, ^ ahol megfelelően folyik a munka, - a többieknél még sok a ten­ni való a jó munka érdekében, - ezt látja az I-es es a II—es pártalapszervezet vezetősége is. Feltétlenül előbbre kell lépni a taggyűlések aktivitása terur létén is, - úgy érzem, hogy az alapszervezet egyhelyben topog ezen a területen is, A t árt- és gazdasági vezetés kapcsolata, meghívása egyenese­tekben nem volt olyan, amilyennek lenni kellett volna. Hiba va­lóban előfordult, vita is, - de nem a megnemértés volt jellemző munkánkra. Nem érzem azt, hogy a gazdasági vezetes lebecsülte volna a pártszervezet vezetőségi Üléseit, - én^nem ereztem ezt soha. Abban igaza van a jelentésnek, hogy felkészületlenül je­lentek meg, de ez csak azokra az esetekre vonatkozik, araikor az utolsó pillanatban értesültek a vezetőségi ülesek idejéről. Azonban általánosságban ezt nem lehet elmondani! Ahova időben megkapták a meghívást, ott a vezetés a pártszervezet munkája­­jioz a megfelelő segítséget minden esetben megadta! L _________________________3

Next

/
Oldalképek
Tartalom