Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.22.a/3)

1981-04-23

i | i I » tf «. 2 *7 «***#’■*■/ *”* a lehetőséget, hogy annyi szűk esztendő után összeszedjék magu­íX'- ■ j í.i k 4 ilag is . után orra is sokan emlékeznek még, hogy más téren is, a ^ ^ j iában, az agitáoióban, de például a nevelésügyben is mennyi JTq. ;, .X' , hibás és túlhajtott módszert alkalmaztak, kezdve a ö p-féléráktól odáig menve, hogy az óvodástákat is poli­ti ovogekkel okították. Ezért is büntetőkamatot kellett fi t , mert olyan mértékben kellett visszavonulnunk, ami ta­lál l ; laont a helyes határon. Úgy, hogy a károsodás, amit a szó­­oi eszme, sok fontos szellemi, erkölcsi értékünk szenvedett, y-v í totőkamat, amit fizetni kellett, együttesen olyan hatás­ai ', hogy először majdhogynem azt kellett bizonygatnunk: ny ntok meg emberek, a szocializmusban is lehet élni, lótoz­ni, ülxon mélypontról indultunk el, magyarul, védekező pozíciót kot' i ■.■elfoglalnunk sok kérdésben, köztük ideológiai, politikai én ’u agandakérdésekben is. Ennek bizonyos hatása volt a közvé­­lo •' „'ben, és utóhatásával ma is találkozunk* A szocialista ideo­­ló ellőtt teret kaptak kispolgári nézetek* •'azt végbement társadalmunkban a szocialista eszme és ün­­turkv' ti lat lan méretű kiterjedése, fejlődése. Ezt meggyőzően ta~ :ii«- :t ó' azoknak a száz- és százezreknek, köztük párttagoknak és pá.vto < vülleknek a gondolkodása és napi helytállása az épitőmun­­’ca ' b: >>,ő területein, a pártban, illetve a társadalmi és tő­re vezetőkben, akik tudásuk, képességűik legjavát nyújtva pél .nn dolgoznak. És itt nemcsak a munkásságról, a. szociális­­t lókról, a munkásőrökről, az ifjugárdiétákról, hanem tér­in!' 'vetkezeti parasztságunkról, az értelmiségről is hasonló I c. ' i i.v értelemben szólhatunk. ó • részt elterjedt az önzés, a harácsolás, a flanc, a státus­­~ ■ Icíbólumok haíszolása is: az emberek olyasmik után törtél* és tör " napúkat ma is, amire sokszor igazában nincs is szükségük, ‘ 11 szerezniük, mert a szomszédnak, az ismerősnek vagy a o aak van. Így értőm, hogy tüntetőkamatot fizettünk számos ily r- kérdésben a személyi kultuszért, hogy újra higgyenek a párt­­.. fogadják ol a szavát. n_ kompromjáé zumok voltak f amiket tudatQemp_yálialtüiak« Én a , •••miuuzutu szótól nem félek a jövőben sem. Van egy igazodá­si'-.. nn ály, hogy milyen kompromisszumot köthetnek a szocialista L j

Next

/
Oldalképek
Tartalom