Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.22.a/3)

1981-04-23

I I I 1 Is - ^- 26 -inforiűált minden kérdésben, és van álláspontja, szociálista álláspontja. Ess szintén nagy eredmény. Ugyanakkor, amikor erről a folyamatról, a tartósan ható po­zitív tényezőkről beszélek, amelyek formálják jelenünket és per­­aaa a jövendőnket is, azt is meg keli mondanom, hogy közgondol­kodásunkat nem a múlt esztendő és nem Is két év óta, egy korábbi súlyos időszakból eredően, negatív hatás is érte. Ez is ténybeli dolog, és a teljes Igazsághoz hozzá tartozik. Mire gondolok? A szocializmusnak arra a mély krízisére, amely 1953 nyarától tulaj­donképpen 1957 nyaráig ment végbe Magyarországon, és amelynek a I'j.Xr.iináüióa pontja az ellenforradalom! felkelés és lázadás volt 195 > októberében. inak a helyzetnek talán a legsúlyosabb következménye, hogy a közv élőlény bon a szocialista eszme és gyakorlat kompromittálódott. Ez volt a legnagyobb veszteség. A párt szavának a hitele meggyen­gült. Csorbát szenvedett a Szovjetunió helyes megítélése, elhal­ványult a marxista álláspont, és sok más fontos kérdés háttérbe szorult. Hz volt akkor a helyzet, és gondolják el, mennyit kellett érte dolgozni, és mit jelent számunkra az, hogy helyreállott Magyar­­ara rtágon a szocializmus tekintélye, a párt szavának a hitele, a .'.szovjetunió becsülete. Mindez a Magyar Szooialista Munkáspárt har­cisának és politikájának köszönhető nagy történelmi pozitívum. negatív hatás pedig, amire gondolok, az volt, hogy nekünk bűn to tokama tót ksllett fizetni ... § zemélyl.. kultusz. apk. t or z i tás á­­ért, .libájáért. Ezt én úgy értem, hogy amikor például az elgör­bült lantost ki akarjuk egy exiesitonl, azt is előbb túl kell haj­lítani a másik irányba, csak utána lehet a helyes irányba beállí­tani, amíg ez végbement, addig majdnem minden lényogP!5 kérdés­­bon ténylegesen engedményt kellett tenni. Ezt nevezem ért büntető­­kamatnak a személyi kultusz kártevéséért. & innen erednek bizonyos negatív hatások, amelyek mindmáig érződnek. Ezek az emberi normákat is érintik, Nagyon jól tudjuk, hogy a személyi kultusz utolsó időszakában milyen helyzet alakult ki Magyarországon, Személyi biztonság nem volt, rendes osaládi élete és magánélete az embe­reknek nőm volt, és megélni sem nagyon lehetett. Mindezért kó*» r.óbb törlesztőn! kellett. Kém akarom azt mondani, hogy ezek után kiadtuk a jelszótt gazdagodjatok, gyarapodjatok". De az embereknek meg kellett adni i. j ____________________________________________________________,__------------ /______

Next

/
Oldalképek
Tartalom