Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.22.a/3)
1971-10-21
Ü I- 2 -oszlopokra fel vannak szerelve az égők, akkor azok égjenek is, no kell jen ezt külön kérni. Körzetünk területén van olyan dolgozó aki saját pénzén vesz villanyégőket csak azért hogy az Ln ne línen sötét. V fent említett Járomi elvtars mar többször kérte azt is, hogy az egyik utcában temessenek be egy vödröt - ebben sem intézkedett meg a műszaki csoport. Llofor- SSií i’tanácsnál, hogyegy-esy beadványra efiy teljes évig nem válaszoltak ami szerintem a laza fegyelemre vezethető vissza. Olyan is van, hogy a tanács határozatát az " tat ia pl: szerveztünk egy lcözségpolitikai előadást október 28 án du 18-órára, - közben visszakapom a meghívót, mint emíékStetóú de azon már l6-6ra van jelezve. Nem tudom mi ez, miért változtatnak még ezen is? + A Pártbizottság mellett működő munkabizottságok mióta tényleg komolyan dolgoznak, azóta sokai jobban ki jönnek »*•**££*«_ lévő pozitívumok és negatívumok, jobb rálátása van a rartbi zottságnak. A terletünkön lévő dolgozóknak sok jo javaslata van, köztük nem találkoztam még egyem problémával, a javas _ latok mind közérdeket képviselnek.^ . Nehéz helyzetünket ismerik az elvtarsak, ho^Y-etéíseí günlc. Probléma, hogy nincs megbeszelve az iskola vezetessél az, hogy mi mikor vehessük igénybe a helységet, - ez is a tanács feladata lenne. időszerű volt. Olyan kérdésekre kell viszszatérni mely a munka továbbvitelét vitatja meg, inely hozzásegíti a választott testületet ahhoz, hogy végrehajtsuk a partmunkában a kitűzött feladatokat Megállapítható, hogy a kerületben dolgozó kommunisták magukénak vallják a párt politika ’ iát és e mögé felsorakoznak. Ezt főleg lehet tapasztalni a X. kongresszus utáni időszakban. A különböző gazdasági munkában érezhető, hogynapirenden vannak azok a kérdések, melyek a kongresszus határozatából adódó feladatokat foglalja ^gaba. pozitív hogy a különböző szervek életében a változásokat a Part bizottság hatékonyan tudja segíteni. Azonban a figyelmet ra kell irányítani a legfontosabb kérdésekre, melyek nap-, min nap fölmerülnek, mert akkor lesz eredményes az elirányítás, ha azok a gyakorlati életben is érvényesülnek. A maipartbizottsági ülés is sokat tehet, hogy véleményünk elmondásával hozzásegíti az apparátust ahhoz, hogy a munka megfelelő értékelésé és a feladatok, a tapasztalatok levonása kedvezően befolyasol-Megbizástkaptam arraj hogy folytassak beszélgetést eivtársakkal. A beszélgetés során az elvtársak sok kérdést vetettek fel ami a mai beszámolóhoz kapcsolódik. Tóth elvtars beszámolóját jónak tartom, mert a valóságos helyzetet tükrözi. Az^ lehet mondani, hogy néhány területen a problémákat még élesebben kell aláhúzni, hogy még nagyobb rálátással bírjunk. Az elvtársak elmondták, hogy a párthatározatok vegrehajtása és következetes ellenőrzése nagyon fontos és lényeges, £Zt vetik fel hogy sok a határozat, a végrehajtás ellenőrzése pedig nem következetes hozzátéve, hogy minden határozat annyi - ér, amennyit abból végrehajtunk. Az emberek amit csinál c , ./• .