Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.22.a/3)

1971-10-21

mm» * vjMksma í !- 3 -azt véleményem szerint nagyon komolyan teszik, mégis vannak e­­gyes esetek, hogy ezt nem veszik - egyesek -komolyan, pedig a munkát meg kell becsülni, legyen az társadalmi munka, vagy ép­pen más jellegű. Ennek a munkának a megbecsüléséért a Pártbi­zottságnak maximális erőfeszitéseket kell tennie, hogy nagyobb tömegeket is betudjunk vonni. Ne legyenek meggondolatlan cél­kitűzések. A következetességgel kapcsolatban: kértük, hogy a kerületben a kommunális beruházások essenek egybe a már elfogadott ter­vezéssel. Úgy tudom ki lett mondva korábban az, ahol burkolt ut van, ott kell azt továbbfejleszteni és vinni. Az utóbbi időben mégis azt tapasztalom, hogy a járdaépítés tekintetében ez elvesztette érvényesülését; van ahol a déli, van ahol az északi oldalon épülnek a járdák, ez attól függ, hogy hol la­kik a tanácstag? Ha ez egyszer határozat, akkor ebben miért nem vagyunk következetesek? Vagy; volt olyan határozat, hogy az MTS egy testületi ülésén az apparátus vegyen részt, -ez sem lett végrehajtva. Vagy; az 5-ös politikai körzetben azért nem lett megtartva a politikai oktatás, mert az apparátus ré­széről nem jelent meg az előadó. Ilyen problémáknak nem volna szabad előfordulni. A szemlélet-változás is fontos feladata a pártbizottságnak, mert a párt szei-veze teltben a magasabb fokon jelentkező igények nincsnelc mindig megfelelő összhangban. Ennek hiánya a gazda­sági élet területén is megmutatkozik. Fölmerül a politikai tájékoztatás igénye az alapszervezetek részéről, - viszont a saját területen jelentkező tájékozódást, saját maguknak kell biztositani, ezt senki nem vállalhatja magára. De mivel ez van, ezen szemlélet megváltoztatására nagyobb szükség lenne, mert akadályozza a politikai munkát. Igény van abban, hogy a határozatok előkészítésébe a pártbizottság jobban vonja be a kommunistákat akkor, amikor nincs konkrétan kidolgozott ha­tározat, - tehát a szélesebbkörü vélemény-igény jelentkezik. Jobban együtt kell élni az apparátusnak a pártszervezetek és tömegszervezetek életével. Azt emlegették, jobban igénylik, hogy a választott testületek tagjaival való beszélgetés le­gyen intenzivvebb. Az ideológiai deffenzivával kapcsolatban, ami a beszámolóban elhangzott; ilyen probléma van, de esetenként azt is szégyel­­jük kimondani, amit létrehoztunk, pedig azt fennhangon kelle­ne hirdetni, pl. a rligeten tar ott jelölőgyüléseken egyálta­lán nem hangzott el, hogy megcsinálják a Ferihegyi utat. Ha ezt tudták az illetékesek, akkor miért nem mondták el? Meg­ítélésem szerint a deffenzivitást mi magunk idézzük elő, mert még a készülő létesítményekről sem beszélünk. Itt vetem föl, hogy ezen építkezéseknél lehetne szervezni kerületi társadal­mi munkavégzést, - tegyünk érte mi is valamit, adjunk poli­tikai segítségnyújtást is. Egyetértek azzal, amit Tóth elvtárs a beszámolójában elmondott, hogy a művelődési munkabizottság még nem találta meg ahelyét. Ebben, mi magunkat is jobban kellene "csipkedni", de Jávor elvtársnak is jobban kell ezt a munkát "forciroznia". Ennek a bizottságnak is meg van a szép feladata, - bár a személyi változás is hozzájárult ahhoz, hogy még nem teljes értékűen működik. . , . .. .. ... /

Next

/
Oldalképek
Tartalom